Infostart.hu
eur:
385.12
usd:
331.55
bux:
121916.83
2026. január 16. péntek Gusztáv

MSZP: az emberek egészsége is a választás tétje

Az MSZP szerint az emberek egészsége is a jövő évi választások tétje. Gurmai Zita, a szocialisták elnökségi tagja, nőtagozatának elnöke fogalmazta ezt meg szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján, hangsúlyozva, hogy a Fidesz egyre több helyen szüntette meg a közegészségügyi ellátást.

Emlékeztetett: napközben Nagykőrösön tartanak tüntetést, amiért a nőknek a 24 ezer lakosú településről Kecskemétre kell átmenniük reggel 8 és 10 óra között, ha nőgyógyászati kezelést szeretnének kapni.

"Ide vezetett, hogy a Fidesz évente 100 milliárd forintot ellopott a magyar emberek gyógyításából" - fogalmazott Gurmai Zita.

Hozzátette: régebben csak azoknak kellett privát rendelésre járniuk, akinek volt rá pénzük, ma pedig már mindenkinek fizetnie kell a gyógyításért, különben áldozattá válik.

A Fidesz egészségügyi politikájának eredményeként évente többen halnak meg egészségügyi fertőzésben, mint közlekedési balesetben, 1,2 millió ember nem jut orvoshoz, 2 millió ember pedig hiába vár sürgősségi ellátásra, miközben naponta két orvos és három nővér hagyja ott az egészségügyet - sorolta.

A MSZP ezzel szemben 2018-as kormányra kerülése esetén "igazságot tesz az egészségügyben is", és "nem stadionokra, hanem jól felszerelt rendelőkre, kórházakra, korszerű műszerekre, jól fizetett orvosokra, nővérekre" fordítja az adófizetők pénzét - jelentette ki Gurmai Zita.

Címlapról ajánljuk
Bendarzsevszkij Anton: Kína nyomás alá tudta helyezni Oroszországot

Bendarzsevszkij Anton: Kína nyomás alá tudta helyezni Oroszországot

Külső tényezők növelik Ukrajna és Oroszország kompromisszumkötésre való hajlandóságát – mondta az InfoRádióban Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője. Beszélt annak jelentőségéről is, hogy Kína leállította az orosz áram vásárlását.

A legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×