Infostart.hu
eur:
385.22
usd:
331.86
bux:
120679.89
2026. január 16. péntek Gusztáv

Dupláznak a baloldali vezetők

Ma és holnap is találkozik a szocialisták miniszterelnök-jelöltje, Botka László és az általa korábban egy interjúban árulónak nevezett, szintén szocialista Molnár Zsolt.

Szegedre utazik ma Molnár Zsolt, az MSZP elnökségi tagja hogy Botka Lászlóval, pártja miniszterelnök-jelöltjével egyeztessen nézeteltérésükről. A szegedi polgármester ugyanis múlt héten a 168 órának adott interjúban árulónak nevezte párttársát, aki – mint mondta – annak ellenére kritizálta a sajtóban, hogy nemrég az MSZP kongresszusának 96 százaléka támogatta miniszterelnök-jelöltségét és programját.

Konfliktusuk fő oka, hogy Botka László többször is egyértelművé tette, hogy Gyurcsány Ferenccel, a DK elnökével nem kíván együttműködni a 2018-as választásokon, Molnár Zsolt azonban széles baloldali együttműködést szorgalmaz a volt miniszterelnökkel együtt. Ezt annak ellenére sem adta föl a politikus, hogy párttársa árulónak nevezte. 

"A szóhasználatot sajnálatosnak tartom, azzal együtt, hogy megértem azt az érzelmi állapotot, hiszen Botka László nagyon sokat dolgozik és nagyon nagy kihívás előtt áll. Ezzel együtt azonban azt kell mondjam, hogy

a szövetségi politikát illetően a nézetkülönbség továbbra is fennáll, és nem csak Gyurcsány Ferencről van szó itt.

Az én állításom az, hogy egy nagyon széles baloldali népfrontra van szükség, amelyik a NER-rel szembe tud menni" - mondta Molnár Zsolt.

Hozzátette: nincs benne sértettség és semmilyen személyes ellentéte nincs Botka Lászlóval, de azt szeretné, ha a stratégiai kérdéseket személyesen, illetve a MSZP testületei előtt beszélnék meg, nem pedig a nyilvánosság előtt.

A politikus emellett megerősítette, hogy ahogy a Népszava hétvégén írta, Molnár Gyula, az MSZP elnöke holnapra Botka Lászlót és Molnár Zsoltot is magához rendelte, tehát a mai megbeszélésük után, holnap a pártelnökkel hármasban is tárgyalóasztalhoz ülnek a felek.

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×