Infostart.hu
eur:
386.41
usd:
329.82
bux:
110405.74
2025. december 22. hétfő Zénó

Botka László: úgy tűnik, a Fidesz csápjai az ellenzék mélyére is elérnek

Választási szövetségbe hívja az ellenzék pártjait, ugyanakkor a demokratikus oldal kollaboránsait, „jószándékú balekjeit” támadja, bírálja Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje a 168 óra csütörtöki számában megjelenő interjúban. Molnár Zsoltot pedig árulónak tartja.

Választási szövetségbe hívja az ellenzéki pártokat Botka László. A 168 Óra csütörtöki számában megjelenő interjúból a honlapján adott előzetest. Eszerint az MSZP miniszterelnök-jelöltje azt mondja, csak azzal nem számolt eddig, hogy milyen mélyen érnek bele a Fidesz csápjai az ellenzékbe.

– Nemcsak azokról beszélek, néhányan lehetnek csak, akik a Fidesz jól fizetett haszonélvezői és beépített emberei, hanem azokról a jószándékú balekokról is, akik nem veszik észre, hogy amit tesznek, az kizárólag a Fidesz hatalomban tartását segíti – mondja. Botka az interjú szerint itt azokra gondol, akik háromféle új pólust akarnak csinálni a demokratikus oldalon.

Szerinte nincs szükség az Együtt, LMP, a Párbeszéd formálódó szövetségére, az Új Pólusra. Úgy látja, a kispártok csak játszadoznak, negyedévente újabb és újabb ötlettel állnak elő.

Molnár Zsoltot árulónak tartja

Az MSZP-s kiszivárogtatásokkal és párttársa, Molnár Zsolt ötleteivel kapcsolatban állítja, két dolgot nem tűr el pártjában: az árulást és a Fidesszel való kollaborációt. Azt ígéri, mindkét cselekedet ellen – mint fogalmaz – tűzzel-vassal fog harcolni.

Molnár, aki az MSZP elnökségi tagja, korábban a Sztárklikkben ugyanis azt írta, hogy az LMP-t hagyni kellene önállóan indulni a választásokon, az MSZP pedig nem vitathatja el, hogy Gyurcsánynak a parlamentben a helye.

– Mi demokratikus párt vagyunk, ha valamit közösen eldöntünk, és azt valaki egy hónappal később nyíltan, a sajtóban kritizálja, az árulás – mondja.

Címlapról ajánljuk
Leszúrni a tűzijátékpálcát? Soha! – Életmentő tanácsok durrogtatás előtt

Leszúrni a tűzijátékpálcát? Soha! – Életmentő tanácsok durrogtatás előtt

A szilveszteri tűzijátékozásnak számos veszélye lehet, ezért fontos, hogy mindenki alaposan olvassa el a használati utasításokat és csak engedéllyel rendelkező árusoktól vásároljon ilyen eszközöket – hangsúlyozta Luterán György, a Pirotechnikusok Érdekvédelmi Szövetségének elnökségi tagja. A szabályok szigorúak, területileg is.

Minden bizonytalan Vlagyimir Putyin körül, csak találgatnak a hírszerzők

Belső hírszerzési források és kormányzati tisztségviselők között nincs egyetértés Oroszország távlati katonai céljait illetően. Míg egyes jelentések szerint Vlagyimir Putyin továbbra is igényt tart egész Ukrajnára, addig a hírszerzési igazgató szerint Moszkva elkerülné a közvetlen konfliktust Európával.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.22. hétfő, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×