eur:
394.29
usd:
370.44
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

Letette az esküt Áder János - a nap hírei

Letette az esküt a köztársasági elnökként újraválasztott Áder János az Országgyűlésben. A magyar nyelv és irodalom írásbelikkel folytatódtak az érettségi vizsgák. Franciaországban a tervek szerint vasárnap teszi le az államfői esküt Emmanuel Macron.

Letette az esküt a köztársasági elnökként újraválasztott Áder János az Országgyűlésben. Az eskütétel után az államfő drámai mértékűnek nevezte a politikai közbeszéd állapotának romlását, ezért az 1867-es kiegyezést ajánlotta követendő történelmi példaként. A március 13-án újabb öt évre megválasztott Áder János hivatali eskütétele után a parlamentben úgy fogalmazott: meggyőződése, ha így megy tovább, minden tönkremegy abból, amit 1990 óta sikerült közösen felépíteni. Hozzátette: a politika mára szinte minden megállapodást semmibe vett, minden határt átlépett.

A magyar tudományos világ iránti közbizalom fenntartását nevezte legfontosabb feladatának a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. A közgyűlés elfogadta Lovász László beszámolóját az intézmény tavalyi költségvetéséről és megszavazta a jövő évi büdzsé irányelveire vonatkozó javaslatot is. A jövő évi költségvetésben a többlettámogatás 1,2 milliárd forint. Az oktatói-kutatói bérrendezésre 675 millió forintot szán a tervezet. Kedden zárt ülésen tisztújítást tart az Akadémia, az elnöki posztra a jelenlegi vezető, Lovász László az egyetlen jelölt.

Felfüggesztette a részletes vitát a Magyar Honvédség iraki missziójának meghosszabbításáról és létszámának bővítéséről az országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága. Kósa Lajos, a testület fideszes elnöke közölte: felmerültek olyan kérdések, amelyeket csak zárt ülésen lehet megvitatni, emellett több kérdést kell tisztázni, amelyekre a külügyminiszter vagy helyettese, a honvédelmi miniszter és a vezérkar képviselője tud választ adni.

Továbbra is a gazdasági növekedés és békés közösség megteremtését tartja az Európai Bizottság legfontosabb feladatának az oktatásért, kultúráért, ifjúságpolitikáért és sportért felelős uniós biztos. Navracsics Tibor az Országgyűlés európai ügyek bizottságának ülésén a CEU ügyében megismételte: megőrzendő értéknek tartja az intézményt és korábban többször felajánlotta, hogy közvetít a magyar kormány és az egyetem között.

A paksi atomerőmű két új blokkjának megépítéséért felelős tárca nélküli miniszter reményei szerint Paks II. 2026-ban már üzemelni fog, az előkészítő beruházások a jövő év elején elindulhatnak. Süli János hangsúlyozta: a kivitelezés csúcsidőszakában 8000-8500 szakember dolgozhat majd az építési területen. Fontosnak nevezte a tervezett 40 százalékos magyar beszállítói arány elérését, ezért a magyar vállalkozások szakmai felkészítését támogató koncepciót dolgoznak ki. Hozzátette: az orosz hitelt lehívják, de kedvezőbb piaci feltételekre tekintettel várhatóan refinanszírozzák majd.

Ismét az MVM OVIT nyerte el a világ legnagyobb részecskegyorsítójának nagyfeszültségű hálózatbővítési és rekonstrukciós munkáit. A társaság már 2012-ben is sikeresen szerepelt a CERN védelmi és irányítástechnikai rendszerének felújítási munkáira kiírt pályázaton, tavaly pedig a 400 kiloVolt-os villamos hálózat bővítésére és rekonstrukciójára köthetett szerződést az Európai Nukleáris Kutatási Szervezettel. A projekt várhatóan 2019 tavaszán zárul.

A norvég miniszterelnök szerint Magyarországnak és Lengyelországnak engedélyeznie kell a civil szervezetek független finanszírozását az egymilliárd eurós norvég segélyprogramból. Az EU-Observer Erna Solberget idézve azt írja: a két országban független szervezeteknek kell felügyelniük a civil társadalomnak szánt pénzeket, államilag azt nem kontrollálhatják. A jelenleg meghosszabbításra váró programban a 2021-ig tartó következő időszakban Lengyelország 809 millió, Magyarország pedig 215 millió eurós segítséget kapna.

Középszinten Petőfi Sándor, Kosztolányi Dezső, Radnóti Miklós és József Attila munkásságával összefüggő feladatok, emelt szinten Vörösmarty Mihály és Dante szerepelt a magyar nyelv és irodalom írásbeli érettségi témái között. Csaknem 74 ezer diák adott számot tudásáról. Középszinten a vizsgázó választhatott, hogy egy felvetett kérdésről, problémáról szóló érvelést ír vagy egy meghatározott műfajú gyakorlati szöveget alkot. Arató László, a Magyartanárok Egyesületének elnöke az InfoRádiónak azt mondta: egyszerre tartja előrelépésnek és visszalépésnek a feladatsort. A vizsgák kedden a matematika írásbelikkel folytatódnak.

Franciaországban a tervek szerint vasárnap teszi le az elnöki esküt Emmanuel Macron. A centrista politikus a voksok több mint 66 százalékával nyerte meg a vasárnapi elnökválasztást. A szavazatok csaknem 100 százalékának összeszámlálása alapján ellenfele, a radikális jobboldali Nemzeti Front jelöltje mintegy 34 százalékot kapott. Marine Le Pen elismerte vereségét. A hivatalos eredményt csütörtökön az alkotmányos tanács jelenti be.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×