Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor

Áder János: drámai mértékben romlott közbeszédünk színvonala

Ha így megy tovább, mindent lerombolunk abból, amit 1990 óta közösen felépítettünk - hívta fel a figyelmet eskütételét követő beszédében Áder János köztársasági elnök. Az államfő egyúttal példát mutatva mindenkit megkövetett, akit elnöksége alatt megbántott, megsértett.

Az újabb ötéves ciklusát megkezdő köztársasági elnök beszédében felidézte, hogy öt évvel ezelőtt úgy fogalmazott: készen áll arra, hogy a nemzet előtt álló nagy feladatból a rám jutó részt elvégezze. Mint mondta,  beszámolójában közzétette, mit teljesített az elmúlt időszakban, feladat azonban még maradt bőven.

Az elmúlt hetek politikai közbeszéde alapján azonban most nem az előtte álló teendőkről kívánt szólni. 

"Ha ugyanis így megy tovább, mindent lerombolunk abból, amit 1990 óta közösen felépítettünk. Mindent megkérdőjelezünk. Minden - akárcsak hallgatólagos - megállapodást semmibe veszünk. Minden határt átlépünk"- mutatott rá az államfő.

"Ha van bennünk szándék, hogy ne így legyen, 1867-ből, a kiegyezésből  példát meríthetünk" - tette hozzá Áder János.

A köztársasági elnök megfogalmazása szerint jó lenne legalább három  dologban egyetértenünk, nevezetesen abban: mindannyian Európa polgárai vagyunk, a magyar nemzethez tartozunk, és tisztességes, becsületes, nyugodt életere vágyunk.

"Nézzük egyenként: először is Európa polgárai vagyunk, és azok is maradunk" - szögezte Áder János. Fontosnak ítélte, hogy ez a konszenzus az uniós napi vitákon felülemelkedve is megmaradjon.

"Mindannyian a magyar nemzethez tartozunk - folytatta a másodikkal -, adjuk vissza nemzeti ünnepeink méltóságát, ne abban versenyezzünk, ki miben tudja a másik rendezvényét megzavarni. Aláhúzta a szolidaritás fontosságát is, egyetértést abban, hogy ugyanaz a figyelem jár annak, akit hitéért vagy nemzeti kisebbséghez tartozása miatt üldöznek, mint akit származása miatt.

Mint mondta: a határokon túl élő magyarokért viselt felelősség ne csak alkotmányos rendelkezés maradjon, hanem ciklusokon átnyúló közös programmá váljon.

"A harmadik dolog az, hogy tisztességes, becsületes, nyugodt, életre vágyunk. Ha elfogadjuk, hogy ebben egyetérthetünk, fontolják meg: a család szent, a gyermek sérthetetlen. A közéleti szerepet nem vállaló családtagok nem részesei a politikai diskurzusoknak. Ha a bulvármédia nem is tudja időnként türtőztetni magát, nekünk nem kellene erre az útra tévednünk és a családot nemtelen politikai támadásokra felhasználnunk" - húzta alá a köztársasági elnök.

Több alkalommal idézte beszédében Deák Ferencet, Széchenyi Istvánt, Kossuth Lajost, azzal: mindannyiuk szeme előtt a haza ügye lebegett.

"Miért nem ez a mérce ma is? - vetette fel.

Rámutatott, hogy közbeszédünk színvonala drámai mértékben romlott.

"A felelősség a politikai számosság okán mindig a kormánypártoknál a nagyobb. Közös a felelősségünk a közbeszéd jelen állapotáért, a hogyan továbbért" - hangsúlyozta.

Hozzáfűzte: "Nem arról beszélek, hogy nem lehet véleménykülönbség közöttünk, de saját önbecsülésünkről, a közbeszéd magánveszélyre ható rombolásáról beszélek".

"Szeretném, ha mindezen elgondolkodnának. Hadd tegyem meg az első lépést. Itt és most megkövetem mindazokat, akiket elnökségem alatt megbántottam vagy megsértettem" - adott példát Áder János, azt is hangsúlyozva: a súlyos kritika és a másik iránti tisztelet jól megfér egymással.

"A haza minden előtt - ez a négy szó legyen mindig szemünk előtt" - ajánlotta végül a köztársasági elnök.

Címlapról ajánljuk
Mi lett volna ha... a történelemben – másképp is alakulhatott volna a magyar vagy a német nép sorsa

Mi lett volna ha... a történelemben – másképp is alakulhatott volna a magyar vagy a német nép sorsa

Németországban nemrég új kiállítás nyílt, amely bemutatja, hogy a kulcspillanatokban milyen alternatív lehetőségek voltak egy-egy fontos, az ország jövőjét döntően befolyásoló döntésnél. Lakatos Júlia, a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója az InfoRádióban elmondta: a magyar történelemből nagyon nehéz kiemelni ilyen időpontokat, mert nem igazán van társadalmi konszenzus arról, kinek mi fáj, ugyanis szerinte a megosztottság a történelemszemléletünkben is jelen van.

Figyelmeztetés: a luxusigények felfalják – veszélyben lehet a zöld jövő

A megújuló energiaforrások globális térnyerése látványos, mégsem hozza el automatikusan a fosszilis korszak végét – mutat rá egy friss tanulmány. A kutatás egyik szerzője, Ürge-Vorsatz Diána szerint a globális energiaéhség erősebb, ezért az új megújuló kapacitások jelentős része nem a szén- vagy gázalapú erőműveket váltotta fel, hanem az új fogyasztást szolgálta ki.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×