Infostart.hu
eur:
386.57
usd:
331.7
bux:
120651.59
2026. január 14. szerda Bódog

Senki sem törődik ezzel a Hungarikummal

Több száz, de az is lehet, hogy több ezer levelet kap védőnőktől a következő napokban több döntéshozó is, akiktől helyzetük jobbra fordulását várják a szakma képviselői.

A Magyar Védőnők Egyesülete és a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara védőnői tagozata közös kezdeményezését az utóbbi szervezet vezetője, Csősz Katalin azzal indokolta: bár a védőnői szolgálat, ez a nemzetközileg is egyedülálló, tradicionális ellátási rendszer 2015-ben bekerült a Hungarikumok gyűjteményébe, évek óta nem tudják elérni helyzetük rendezését - írja a Magyar Idők.

Szervezeteik hosszú ideje kérik például, hogy a védőnőkre is terjesszék ki a szakdolgozói bértáblát. Ennek hiánya már most súlyos problémákat jelent, például azért, mert a garantált bérminimum megemelése miatt egy kezdő védőnő fizetése megegyezik a több évtizede a pályán lévő kollégájával. Ráadásul a védőnők bértábla hiá­nyában nem fizetésemelést, hanem bérkiegészítést kaptak már a tavalyi, összesen kétmilliárd forintos alapellátási támogatásnövekményből is, már azok, akiknek a munkáltatója egyáltalán adott ilyen juttatást, mert ez sem történt meg mindenütt.

De a tavaly megkötött, többéves egészségügyi bérrendezés sem vonatkozik majd rájuk, ami azzal járna, hogy 2019-re nettó 50-60 ezer forinttal maradna el egy diplomás védőnő bére egy ugyancsak főiskolát végzett kórházi ápolóétól.

Csősz Katalin hangsúlyozta: már most nagyjából 400 védőnő hiányzik a rendszerből, és azt, hogy ilyen körülmények között nem vonzó a pálya, jól mutatja, hogy bár mintegy 9000 aktív korú védőnőt tartanak nyilván, csak 4500-5000-en dolgoznak, átlagéletkoruk pedig 45-50 év.

Címlapról ajánljuk
A Nemzeti Választási Iroda elnöke ígéri, nem lesz csúszás, fennakadás április 12-én
Felkészülés 2026

A Nemzeti Választási Iroda elnöke ígéri, nem lesz csúszás, fennakadás április 12-én

Teljes egészében felhő alapú infrastruktúrára épül a valasztas.hu honlap, amely így nagy terhelés esetén is garantálja a stabil és megbízható működést – mondta az InfoRádióban Nagy Attila. Az NVI elnöke arra is kitért, hogy az elmúlt években kiiktatták a rendszerből azokat az elemeket, amelyek a korábbi választások során a szavazókörök zárásának a csúszásához vezettek vagy lassították a szavazatszámlálást.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×