eur:
395.31
usd:
372.04
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

Lázár: szeptemberig érvényben marad a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet

A kormány fél évvel meghosszabbítja az egész ország területére érvényes tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet - ismertette a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Bejelentette, hogy a visegrádi országok azt szeretnék elérni, hogy az élelmiszerek kettős minőségének elkerülése végett a fogyasztók érdekeit jogszabály védje.

 Marad a válsághelyzet

Lázár János elmondta: a válsághelyzet szeptember 7-ig tartó fenntartásáról döntöttek, amire azért van szükség, mert mintegy 800 ezer ember szorult be a balkáni térségbe, akik nem tudnak visszatérni Törökországba.

Hangsúlyozta: ehhez kapcsolódik az idegenrendészeti őrizet visszaállítása, valamint a határ megerősítése. Emlékeztetett: múlt héten 38 milliárd forintot biztosított erre a kabinet, ebből a május 1-jére elkészülő második kerítés megépítése 28,4 milliárd forintba kerül. 9,4 milliárd forint lesz Röszkénél és Tompánál a tranzitzónák kerítésének megerősítése és a két helyen mintegy négyszáz fő elhelyezését biztosítják az idegenrendészeti őrizet céljából.

Május 1-jére készül el a második kerítés

Május 1-jére épülhet fel a magyar-szerb határszakaszon a második kerítés mintegy 150 kilométer hosszan - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Ezt úgy építik, hogy azt kamerával, hőkamerával, egyéb technikai eszközökkel is lehessen őrizni.

Lázár János elmondta, a kerítés építésében hétszáz fogvatartott vesz részt. A miniszter ismertetése szerint a mostani beruházás 38 milliárd forintos költségével 284 milliárd forintra nő a déli határszakaszon a kerítés költsége.

Elmondta, az Országos Bírósági Hivatal a többletfeladatok ellátására 295 millió forintot kap, az Emberi Erőforrások Minisztériumának is biztosítanak 76 millió forintot.

Hozzátette, a Honvédelmi Minisztériumnak a határvédelmi bázisok kialakítására, az őrzés-védelmi feladatokra, informatikai eszközökre, illetve személyi juttatásokra kell még forrás, ez akár a 10 milliárd forintot is elérheti.

Szólt arról is, hogy az Európai Bizottság által február 16-án elfogadott jogszabály szerint az EU külső határain mindenkit, így az uniós állampolgárokat is ellenőrizni kell. Lázár János jelezte, várakozás is előfordulhat emiatt a határon és a kormány csak addig tudja ezt az intézkedést betartatni, amíg az nem okoz aránytalan társadalmi kárt.

V4 után, uniós csúcs előtt

A miniszter kitért arra, hogy a visegrádi országok a varsói csúcson a következő uniós költségvetéssel és az élelmiszer-biztonsággal kapcsolatban fogadtak el közös állásfoglalást. A visegrádi országok szerint erős nemzetállamokra van szükség az EU-ban - hangoztatta.

Elmondta, március 25-én az Európai Uniót alapító római szerződés aláírásának hatvanadik évfordulója alkalmából Rómában lesz uniós csúcs, ahol nyilvánvalóan előkerül Európa jövője. A visegrádi országok szerint erős nemzetállamok, erős országok kellenek az unióban - hangoztatta.

A V4-ek egyeztettek a 2020-as költségvetési ügyekről is; a kormány kiemelten készül a költségvetés megtárgyalására, ebben szövetségese lesz Lengyelországnak, Szlovákiának és Csehországnak - közölte.

Lázár János elmondta, a V4-ek közösen fordulnak az Európai Bizottsághoz annak érdekében, hogy a fogyasztók érdekeit jogszabály védje. Arra akarják kötelezni a kereskedőket, hogy folyamatosan adjanak információt a fogyasztóknak arról, amit vásárolnak milyen minőségű, illetve hogy más minőségű Magyarországon, mint Európa nyugati részén - mondta.

Magyarország tiltakozik a hátrányos megkülönböztetés, a diszkrimináció ellen - hangsúlyozva, hozzátéve, a nagy multinacionális vállalatok "élelmiszeripari szeméttel" árasztják el Közép-Kelet-Európát, kettős minőségben állítják elő termékeiket.

Lázár János beszámolt arról, Orbán Viktor miniszterelnök hétfő reggel találkozik a parlamenti pártok frakcióvezetőivel, hogy a magyar álláspontról tájékoztassa őket az uniós csúcs előtt.

Újabb gyermekvállalást ösztönző intézkedések jönnek

Már rövidtávon változhatnak a gyermeknevelési, gyermekvállalási kedvezmények - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter, hozzátéve: a kabinet egy 2060-ig tartó demográfiai programot készít elő.

Lázár János jelezte: ennek része a születéskor várható élettartam növelése, a halálozás csökkentése, de az oktatási rendszer erősítése vagy az unión belüli magyar munkavállalás értékelése is.

A miniszter célnak nevezte a születéskor várható élettartam növelését 2030-ig mintegy öt évvel, a nők esetében 85, míg a férfiak esetében 80 évre. Beszámolt arról, hogy a gyermekvállalás ösztönzése érdekében eddig megtett intézkedések hatása már tavaly érzékelhető volt.

Mint mondta, a kormány meghallgatta az emberi erőforrások miniszterének, valamint érintett államtitkárainak erről szóló beszámolóit, a többi között annak az ifjúság kutatásnak az eredményét, amelyhez 8 ezer magyar fiatalt kérdeztek meg.

A szükséges lépésekre a gazdasági és a stratégiai kabinet tesz javaslatot, de mint kiemelte, a kormánynak ambiciózus célkitűzései vannak. A jelenlegi évenkénti 126 ezres halálozási számot például 115 ezerre csökkentenék.

Állami kézbe kerülnek ingatlanok

Állami tulajdonban kerülhetnek azok az ingatlanok, amelyek tulajdonosaiként az okmányok olyan embereket jelölnek meg, akik több mint 115 éve születtek. Lázár János közölte: erre a belterületi ingatlanok valamint a mezőgazdasági földek hasznosításának könnyítése érdekében van szükség.

A járási hivatalok, ezen esetekben hirdetményben kísérelnék meg a tulajdonos vagy az örökösök felkutatását, akiknek lehetőségük lesz póthagyatéki eljárás lefolytatására. Az ingatlanok akkor kerülnek az államhoz, ha azokért senki sem jelentkezik - ismertette Lázár János.

Hozzátette: a belterületi ingatlanokat átadnák az önkormányzatoknak, az osztatlan közös tulajdon megvételére pedig lehetőséget biztosítanak a tulajdonostársaknak.

Ismertette: a több mint 18 millió ingatlan-nyilvántartási bejegyzésből csaknem 1,9 millió hibás, például hiányos a tulajdonosra vonatkozó bejegyzés. Ismertette: 13 ezer olyan tulajdoni lap van, amely szerint a tulajdonos 1896 előtt született.

"A nép már szavazott Paksról"

Kérdezték az LMP által a paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatban benyújtott országos népszavazási kérdésekről. Lázár János úgy értékelte, ma Magyarországon a kispártoknak van "egy láthatósági problémájuk". Ha ma lennének a választások az LMP nem jutna be a parlamentbe, és nyilvánvalóan valami nagy dolgot kellene csinálniuk, hogy láthatóvá váljanak - mondta.

A miniszter szerint olyan ügyről van szó, amiről a nép már szavazott a 2014-es választáson. Az LMP mindent megtett annak érdekében, hogy akkor ez a beruházás legyen a legfontosabb döntési szempont - közölte. Hozzátette: a kormány tiszta lapokkal játszott, törvényhozásban pedig az LMP is elmondhatta álláspontját. Ez nem vonja el az LMP jogát attól, hogy népszavazást kezdeményezzen - jegyezte meg.

Rögzítette: az atomerőmű beruházásnál kevés átláthatóbb beruházása volt a magyar államnak. Szerinte a népszavazási kezdeményezés politikai akció, az nem az atomerőműről szól, mint ahogy a Momentum Mozgalom kezdeményezése sem az olimpiáról szólt.

Kérdésre beszélt arról, hogy a miskolci városi és megyei kórház összevonásával létrejövő úgynevezett szuperkórház az összevonás után kiemelt támogatásra számíthat. Kitért arra is, hogy még ebben a kormányzati ciklusban szeretnének hozzákezdeni a budapesti szuperkórház-beruházáshoz.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 19. 05:00
×
×
×
×