eur:
393.48
usd:
364.45
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Szabálytalansági eljárást indított a Miniszterelnökség a 4-es metró ügyében - a nap hírei

A személyi döntéseket is a tavaszi parlamenti ülésszak legfontosabb jogalkotási feladatai közé sorolta a Fidesz-frakcióvezetője. A tavalyinál feszítettebb lesz az idei adóbevételi terv végrehajtása - jelentette ki az adóügyekért is felelős államtitkár.

Szabálytalansági eljárást indított a Miniszterelnökség a 4-es metró ügyében - közölte a tárca vezetője. Lázár János emlékeztetett rá: a beruházásról az Európai Csalás Elleni Hivatal azt állítja, hogy mintegy 166 milliárd forintnyi szerződésnél történt csalás, ebből 59 milliárd forintot kellene Magyarországnak visszafizetnie. Közben pontosítást kért az OLAF főigazgatójától a 4-es metró beruházásról készült jelentés több pontjáról a szocialista Szanyi Tibor. Az európai parlamenti képviselő szerint a dokumentum több szereplő felelősségét említi, de egyedül Medgyessy Péter volt kormányfőt nevesíti, és az sem derül ki belőle, mikor történtek a visszaélések. A Fidesz-frakció a parlament gazdasági bizottságával vizsgáltatná ki az ügyet.

A személyi döntéseket is a tavaszi parlamenti ülésszak legfontosabb jogalkotási feladatai közé sorolta a Fidesz-frakcióvezetője. Kósa Lajos elmondta: az államfőválasztást március 11-e és április 10-e között kell megtartani, és döntés születik a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó új ombudsman-helyettesről is. Hozzátette: a kormány kezdeményezi a civiltörvény módosítását.

Pénteken egyeztetnek a veronai buszbaleset egyik, még az olasz városban ápolt sérültjének hazaszállításáról az olasz intézmény és a Honvédkórház illetékesei. A 30 év körüli férfit kedden felébresztették a kómából. Tamás Róbert, a Honvédkórház orvos-igazgatója beszámolt arról is, hogy az intézményben jelenleg ápolt mindkét beteget az elmúlt napon megműtötték, és a következő napokban dől el, hogy szükség lesz-e további beavatkozásokra.

A tavalyinál feszítettebb lesz az idei adóbevételi terv végrehajtása - jelentette ki az adóügyekért is felelős államtitkár. Tállai András az M1-en azt mondta: 2017-ben 682 milliárd forinttal több adóbevételt kell elérni, mint a 2016-os előirányzat, mindezt úgy, hogy az idén csökkent a társasági adó, bizonyos termékeknél jelentős áfa-mérséklés történt és kisebb lett a munkaadói járulék mértéke.

Mintegy 12 milliárd forintos beruházással új feldolgozóüzemet fejleszt az Alföldi Tej Debrecenben. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elmondta: a kormány csaknem 5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít a beruházáshoz. A fejlesztéssel 181 új munkahely jön létre.

Eddig 1,7 milliárd forintot fizetett ki a madárinfluenza miatti kártalanításban érintett állattartóknak az agrártárca. Az összeg további másfél milliárd forint jövedelempótlással egészül ki. A támogatásra a vízi szárnyast tartó gazdálkodók lesznek jogosultak.

Az olvadás és a jégzajlás miatt leállt az áramtermelés a tiszalöki vízerőműben. A jeges áradás miatt országszerte összesen több mint 100 kilométeren van másodfokú készültség, a belvíz ellen pedig 20 ezer hektáron védekeznek.

Európai összehasonlításban a magyar fogyasztók továbbra is az egyik legalacsonyabb áron juthatnak hozzá a villamos energiához és a földgázhoz. A Magyar Energetikai Közmű-szabályozási Hivatal adatai alapján Budapesten a lakossági átlagár 2017 januárjában nagyjából 40 forint volt kilowattóránként, amely az ötödik legalacsonyabb árat jelenti. A földgáz átlagárát tekintve Budapest Európában a második legolcsóbb főváros.

Az Európai Unió Bírósága szerint nem vonhat le áfát az ingyen végzett ügyviteli tevékenysége után a Magyar Villamos Művek. A luxemburgi testület közleménye szerint a levonás csak akkor történhetett volna meg, ha a szolgáltatások ellenértékét továbbszámlázta volna a leányvállalatoknak az MVM. Emiatt a társaság jogvitába került a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal is.

Megállapodásra jutottak a főbb uniós intézmények a megvásárolt online tartalomszolgáltatások hordozhatóságáról. Az Európai Tanács, az Európai Parlament és a brüsszeli bizottság között létrejött egyezség értelmében a fogyasztók az unión belül ugyanúgy hozzáférhetnének a szolgáltatásokhoz, mint otthonukban. Az új szabályok kötelezőek lesznek minden egyes fizetős online tartalomszolgáltatóra.

Módosítások nélkül véglegesítette a brit parlament alsóháza a felhatalmazást a kilépési folyamat elkezdésére. Az 50. cikkely szabályozza - és aktiválása hivatalosan elindítja - a brit unió tagság megszűnéséhez vezető folyamatot. A képviselők a felhatalmazásról szóló törvényjavaslatot egy hete már nagy többséggel megszavazták.

Romániában elutasította a kormány elleni bizalmatlansági indítványt a parlament. A javaslatot amiatt terjesztette be az ellenzék, mert a kabinet január 31-én sürgősségi rendelettel módosította a büntető törvénykönyvet és a perrendtartást. A politikusok korrupciós ügyeinek ítéleteit is jelentősen enyhítő intézkedés országos tiltakozóhullámot váltott ki Románia szerte. A vitatott rendeletet a bukaresti kormány vasárnap hatályon kívül helyezte.

Közös biztonsági tervet dolgoznak ki a balkáni útvonal ellenőrzésére és az illegális embercsempészet megelőzésére a közép- és délkelet-európai államok. Az érintett országok védelmi- és belügyminisztereinek bécsi tanácskozása után Wolfgang Sobotka osztrák belügyminiszter kijelentette: Görögország, Bulgária és Macedónia is támogatja az együttműködést.

Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×