Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós

Elképesztő veszélyek leselkednek a netező gyerekekre

Ma van a biztonságos internet napja, amelynek célja, hogy világszerte koncentráltan hívja fel a figyelmet az internet veszélyeire.

Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke elmondta, a szolgálat ezzel kapcsolatban feladatának tekinti a böngészés közbeni tudatosság növelését, a tájékoztatást a veszélyekről, az alapszabályok megtanítását a gyerekek mellett a szülőknek és a tanároknak is.

Hozzátette, a mai gyerekek már beleszülettek az internet világába, jobban értenek hozzá, mint a szüleik, nagyszüleik. Edvi Péter szerint ez nem is baj, az a fontos, hogy a gyerek megossza, megbeszélje az élményeit a szülőkkel, akik ezen a téren is tudnak morális értékrendet közvetíteni.

A biztonságos internet napot (Safer Internet Day) 2004 óta tartják az év második hónapja második hetének második napján, Magyarország 2008-ban csatlakozott a kezdeményezéshez.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: amikor Magyarország nem a maga ura, mindig ráfázik

A békepárti országjárás Kecskeméten folytatódott szombaton, ahol Orbán Viktor miniszterelnököt Csiszár Jenő kérdezte. Az esemény a jelenlegi világ-és belpolitikai helyzetre, a békepárti álláspont kiemelt szerepére és Magyarország biztonsági érdekeire koncentrált.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×