Infostart.hu
eur:
388.61
usd:
329.96
bux:
110890.99
2025. december 23. kedd Viktória

Növelte vagyonát Áder János

Áder János köztársasági elnök a kedden nyilvánosságra hozott vagyonnyilatkozata szerint 2016-ban több mint 6 millió forinttal növelte megtakarításai összértékét az előző évi mintegy 4 millió forintos vagyongyarapodás után.

Az államfői hivatal honlapján közzétett dokumentumból kiderül, Áder János kizárólag köztársasági elnöki tisztségéből eredően tesz szert jövedelemre. A vagyonnyilatkozat szerint euró alapú életbiztosításának értéke idén 6500 euróval (mintegy 2 millió forinttal) növekedett, jelenlegi értéke pedig így alig kevesebb mint 117 ezer euró (36 millió forint).

A köztársasági elnök emellett tavaly megduplázta forint folyószámláján 2015-ben vezetett 4,6 millió forintos megtakarítását. Tartós befektetési értékpapírszámláján ugyanakkor továbbra is mintegy 2,5 millió forintot tárol, befektetési jegy formájában pedig még mindig 28 ezer euróval és kevesebb mint 3 ezer amerikai dollárral rendelkezik (utóbbi kettő összértéke mintegy 9,5 millió forint). Áder János a felsoroltakon kívül megtartotta két éve vásárolt, egymillió forint értékű Prémium államkötvénycsomagját is.

Az államfő továbbra is két ingatlan résztulajdonosa: egy II. kerületi 135 négyzetméteres társasházi lakás felét és egy kisoroszi 75 négyzetméteres családi ház negyedét birtokolja, előbbit 2002-ben, utóbbit 2005-ben vásárolta.

Áder János 2016-ban sem tartott igényt saját autóra, és más nagy értékű ingóságról sem számolt be vagyonnyilatkozatában, ugyanakkor idén is megjegyezte, a diplomáciai kapcsolattartás keretében ajándékokhoz jut.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Az amerikai tőzsde ritka teljesítményre készül – már csak 3% hiányzik

Az amerikai tőzsde ritka teljesítményre készül – már csak 3% hiányzik

Emelkedéssel zártak pénteken az amerikai tőzsdék, amelyet az ázsiai piacokon szintén erősödés követett ma reggel. A mesterséges intelligencia körüli feléledő optimizmus hozzájárult a jó hangulathoz. Európában ehhez képest visszafogott mozgások voltak a mai kereskedésben, enyhe esés volt a jellemző a tőzsdéken. Közben a nemesfémek ralija tovább folytatódott, az arany új történelmi csúcsra ment, de jól teljesít az ezüst is. Emelkedett az olaj ára is a Venezuela közelében fokozódó geopolitikai feszültségek miatt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×