Infostart.hu
eur:
386.94
usd:
331.36
bux:
116443.95
2026. január 12. hétfő Ernő

Bele kell húzni a halogatott diplomaszerzésbe

Több mint 27 ezer olyan egykori egyetemi, főiskolai hallgató van az Oktatási Hivatal nyilvántartásában, akik 2005 előtt kezdték meg tanulmányaikat, de még nem államvizsgáztak – írja a Magyar Idők. Az utóbbi két évben közülük 6400-an megszerezték a diplomát, a többiek az abszolutóriumot. Nekik még meg kell szerezniük az oklevelüket, de nincs sok esély arra, hogy ez határidőre megtörténik.

A felsőoktatási államtitkárság még 2015-ben hosszabbította meg a diploma megszerzésének határidejét. Döntöttek arról is, hogy 2016 szeptemberéig azok is megszerezhetik az abszolutóriumot, akik egyetemi éveik alatt ezt nem tették meg. Korábban nem volt megszabva, mennyi idő telhet el az oklevél megszerzése és a záróvizsga között. A felsőoktatásban most tanulókra már szigorúbb feltételek vonatkoznak, ugyanis az abszolutórium után két éven belül meg kell szerezni a diplomát – írja a Magyar Idők.

A lap kiemelte, az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint jelenleg még több mint 20 ezer azoknak a száma, akik az abszolutóriumot megszerezték tavaly szeptemberig, de nem tettek záróvizsgát. Ezekben az esetekben 2018. szeptember 1-jéig van lehetőség záróvizsgázni. A régebben egyetemre járók esetében a diplomák megszerzését az is hátráltatta, hogy korábban a nyelvvizsgához kötötték a záróvizsgára bocsátást. A diplomamentő programban azok vehettek részt, akiknek a nyelvvizsga hiánya jelentette az akadályt az oklevél megszerzéséhez, és már nem volt tanulói jogviszonyuk – olvasható a Magyar Idők itt elérhető cikkében.

Címlapról ajánljuk
Erős védőpajzsot kapott Németország Izraeltől

Erős védőpajzsot kapott Németország Izraeltől

Németország számára a múltból fakadó kötelezettséget is jelent Izrael támogatása. A német belügyminiszter ezt Jeruzsálemben, Benjamin Netanjahu miniszterelnökkel egy újabb megállapodással erősítette meg.

Pontos előrejelzés a rettentő ónos esőről – riasztások, térkép

A nyugat felől érkező, jobbára összefüggő frontális csapadékzónából hétfőn az esti, éjszakai órákban előbb a Dunántúlon, később már a főváros tágabb térségében, kedd hajnaltól, reggeltől pedig az északkeleti, keleti országrészben is várható csapadék.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Idei mélypontjára gyengült a forint – itt a megrázkódtatás a piacoknak

Idei mélypontjára gyengült a forint – itt a megrázkódtatás a piacoknak

Hétfő délelőtt a forint vegyes képet mutat a főbb devizákkal szemben: az euróval szemben enyhe gyengülés, a dollárral szemben viszont határozott erősödés látszik, miközben a nemzetközi piacokon a dollár általánosan nyomás alá került. A leginkább az hozott volatilitást, hogy a Trump-adminisztráció újabb jogi harcot kezdett a Federal Reserve ellen, amire kisebb menekülés indult az amerikai eszközökből. Ma a geopolitikai hírek lesznek meghatározók a devizapiacokon, valamint a befektetők már elkezdhetik árazni a magyar inflációval kapcsolatos várakozásaikat, amely adatokat holnap teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×