Infostart.hu
eur:
385.15
usd:
331.69
bux:
120679.89
2026. január 16. péntek Gusztáv

Már a fenyőfákat gyűjtik az utcákon

Újév napján a hajnali kemény fagyban 350 ember takarította a közterületeket városszerte a szilveszterezők után. Már kitehetjük a fenyőfákat az utcára és a kijelölt gyűjtőpontokra, ahonnan fenyőgyűjtő járatok szállítják el a karácsonyfákat – közölte Dorogi Gabriella, a Fővárosi Közterület Fenntartó Nonprofit Zrt. kommunikációs vezetője.

Évről évre csökken a szilveszterkor utcán hagyott hulladék mennyisége: tavaly 150 köbméter volt, idén pedig valamivel több mint 130 köbméter – tudatta Dorogi Gabriella.

Hozzátette: 350 kézi úttisztító kolléga dolgozott a takarításon, és 20 takarító- illetve szállítójárművel szállította el a hulladékot, elsősorban azokon a frekventált területeken, ahol szervezett szabadtéri szilveszteri program volt – például a Vörösmarty téren –, és természetesen az összes aluljárót is takarították.

A kommunikációs vezető azt is elmondta, hogy folyamatosan gyűjtik a karácsonyfákat is.

Ilyenkor, vízkereszt előtt bárki nyugodtan kiteheti a hulladékedénye mellé a fenyőfákat. Arra kell csak figyelni, hogy se az autós, se a gyalogos forgalmat ne zavarják a fák

– figyelmeztetett Dorogi Gabriella.

„Január 6-ától, vízkereszt napjától elindítjuk az úgynevezett fenyőgyűjtő járatainkat, amelyek kifejezetten a fenyőfákat gyűjtik. Nemcsak az utcára, a házak elé kitett fákat, hanem az általunk kijelölt gyűjtőpontokra elvitt fákat is. A www.fkf.hu honlapon bárki megtalálhatja azokat a gyűjtőpontokat, ahova el lehet szállítani a fákat” - mondta a Fővárosi Közterület Fenntartó Nonprofit Zrt. kommunikációs vezetője.

„A fenyőgyűjtő járatok az összes begyűjtött hulladékot a Hulladékhasznosító Műbe viszik, hiszen magas gyantatartalmuk miatt a fák nagyon jól égnek és nagyon sok energiát lehet nyerni belőlük” - tette hozzá.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×