Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér

LMP: az oktatási rendszer szétverése a Fidesz-kormány egyik legnagyobb bűne

Az oktatási rendszer szétverése a Fidesz-kormány egyik legnagyobb bűne, hiszen olyan károkat okoz, amelyeket csak hosszú évtizedek munkájával lehet helyrehozni - mondta Ikotity István, az LMP országgyűlési képviselője vasárnap telefonon az MTI-nek.

A képviselő az idei PISA-felméréssel kapcsolatban elmondta: az elmúlt 16 év legrosszabb eredményét kapta Magyarország, amivel jóval az OECD-országok átlaga alá került, és több fontos mutatóban is sereghajtó.

A politikus úgy vélte, erre nem lehet mentsége a kormánynak, de az is nyilvánvaló, hogy az elmúlt évtizedek oktatáspolitikája jelentős szerepet játszik a mostani helyzetben.

Ugyanakkor kiemelt felelőssége azért lehet az Orbán-kormánynak, mert a leghosszabb ideig volt hatalmon a mostani miniszterelnök által vezetett politikai erő - fűzte hozzá.

Az LMP javaslatai között megemlítette, hogy össze kell hívni egy PISA-bizottságot, amelyben meg kell szólaltatni az oktatásügy szereplőit, és megvizsgálni a "bukás" okait.

A bizottságnak intézkedési tervet kell készítenie a legfontosabb teendőkről, majd a szakmai ajánlásait végre kell hajtani.

Kérdésre elmondta azt is, hogy a mostani helyzet úgy javulhatna, ha újraírnák az alaptantervet, ha szabadabban lehetne tankönyvet választani, ha megreformálnák a pedagógusképzést, és megváltoztatnák a fenntartói rendszert.

Címlapról ajánljuk
„Minden nap egy kicsivel jobbnak lenni” – Mi lehet Norvégia titka?

„Minden nap egy kicsivel jobbnak lenni” – Mi lehet Norvégia titka?

Minden nap csak egy kicsit fejlődni és egymást irigység nélkül segíteni – ez a norvég sikersorozat receptje a sportéletben és azon túl is. A többi között erről beszélt az InfoRádióban a 10-szeres magyar válogatott futballista Kovács Péter, aki kitért a Bodö/Glimt Bajnokok Ligája-menetelésére is.

Robert Fico nem akar Ukrajnában találkozni Zelenenszkij elnökkel

A szlovák miniszterelnök pénteken telefonon közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, hogy ő és Orbán Viktor miniszterelnök szakértői küldöttséget akar küldeni a Barátság kőolajvezeték állapotának megvizsgálására – jelentette a TASR szlovák állami hírügynökség a kormányfő Facebook-bejegyezését ismertetve.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×