Infostart.hu
eur:
386.65
usd:
331.94
bux:
118751.01
2026. január 13. kedd Veronika

Az MSZP szerint Budapest beomlik

Az MSZP szerint a budapestieket senki nem képviseli ma Magyarországon, ezért saját magukat kéne képviselniük.

A párt vasárnapi közleménye szerint Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke kijelentette: egyre rosszabbul teljesít a főváros a Fidesz és a kormányfő miatt.

A kormánypárt nem veszi észre, hogy ha a főváros "beomlik", azt az egész ország megsínyli majd - tette hozzá.

Horváth Csaba, a fővárosi MSZP képviselői csoport vezetője szerint a fővárosiak napi 20 milliárd forintnyi adót fizetnek be, ezért megérdemlik, hogy biztonságos, normális körülmények között élhessenek és közlekedhessenek a városban.

"Ezért követeljük, hogy a kormány haladéktalanul adja vissza azt az évi 40 milliárd forintnyi elvont forrást, amit a BKV működéséből évente kivon" - hangsúlyozta.

Az MSZP követeli azt is, hogy a kormány adjon írásos garanciát a 3-as metró felújítására. Ráadásul nem "fapados" megoldásokat várnak, hanem azt, hogy minden állomás legyen akadálymentes, és szereljék be azokat a biztosítóberendezéseket, amelyek megakadályozzák, hogy a járművek egymásba csúszhassanak - áll a közleményben.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc Donald Trump gigantikus Aranyflottájáról: félelmetes fegyverzettel rendelkező hadihajók lesznek

Kaiser Ferenc Donald Trump gigantikus Aranyflottájáról: félelmetes fegyverzettel rendelkező hadihajók lesznek

Egyetlen csatahajó megépítése is rendkívül drága, mintegy 10 milliárd dollárba kerül, így a szakértő szerint az amerikaiak tervezett Aranyflottája leghamarabb a 2030-as években szállhatna vízre. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense az InfoRádióban elmondta: „a hajóépítésben világbajnok” Kínának nagyobb gyártókapacitásai vannak, mint az USA-nak, de az ázsiai nagyhatalomnak még nincs sok tapasztalata grandiózus haditengerészeti rendszer üzemeltetésével.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.13. kedd, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×