Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 8. vasárnap Aranka

Hajózárlatot rendeltek el a bajai Duna-hídnál

Egy román lobogó alatt közlekedő tolóhajó nekiütközött hat úgynevezett bárkával kedd reggel a bajai Duna-hídnak, ennek következtében az egyik bárka elsüllyedt. A Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) ügyeletes szakértője a híd térségére teljes hajózárlatot rendelt el - tájékoztatta a hatóság az MTI-t.

A közlemény szerint a Merkur 308 tolóhajó elsüllyedt bárkája több mint ezer tonna búzát szállított, és a Türr István híd bal parttól számított második pillérének nekiütközve úgy süllyedt el, hogy egy része a víz felett maradt.

A balesetben senki sem sérült meg, a bárka matrózát kimentették.

A hajók a Nemzeti Közlekedési Hatóság által - az 1478-as és az 1486-os folyamkilométer közötti szakaszra - elrendelt zárlatról a NAVINFO Rádión keresztül folyamatosan értesülnek.

A híd üzemeltetőjének szakembere az előzetes szemle után jelezte, hogy az elsüllyedt bárka veszélyeztetheti a híd pillérét, így az NKH kötelezte a román céget a kiemeléssel kapcsolatos intézkedés haladéktalan megkezdésére.

A hajózási hatóság és a vízügyi igazgatóság szakemberei a hajóforgalom számára a hajózási jelzések áthelyezésével próbálják meg mielőbb biztosítani a szabad hídnyílásokban történő áthaladást - áll a közleményben.

Az esetről a Bács-Kiskun megyei katasztrófavédelem tájékoztatta kedd reggel az MTI-t, jelezve, hogy süllyed egy hetven méter hosszú és nyolc méter széles uszály a bajai Duna-híd lábánál. A bajai hivatásos tűzoltók kishajóval szálltak vízre, hogy átvizsgálják a vízi áruszállítót, de azon senkit nem találtak.

Címlapról ajánljuk
Ma lesz egy választás, amely teljesen olyan, mint egy Fidesz-Tisza-meccs

Ma lesz egy választás, amely teljesen olyan, mint egy Fidesz-Tisza-meccs

Balmazújváros 7. számú egyéni választókerületében önkormányzati képviselőt választanak, mert a 2024-ben megválasztott Demeter Pál (Közösen Balmazújvárosért Egyesület) tavaly november 14-én lemondott. A képviselői helyért három jelölt indul: Nagy Zoltán (Fidesz-KDNP), Molnár Péter (Közösen Balmazújvárosért Egyesület) és Béresné Lőrincz Erzsébet (független). A választókerületben több mint 1600-an szavazhatnak. A voksolás tétje messze túlmutat a bánlaki városrész határain: az eredmény döntheti el, hogy feloldódik-e a városvezetést hónapok óta megbénító politikai patthelyzet, vagy marad a határozatképtelenség és a bizonytalanság.

Mi lett volna ha... a történelemben – másképp is alakulhatott volna a magyar vagy a német nép sorsa

Németországban nemrég új kiállítás nyílt, amely bemutatja, hogy a kulcspillanatokban milyen alternatív lehetőségek voltak egy-egy fontos, az ország jövőjét döntően befolyásoló döntésnél. Lakatos Júlia, a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója az InfoRádióban elmondta: a magyar történelemből nagyon nehéz kiemelni ilyen időpontokat, mert nem igazán van társadalmi konszenzus arról, kinek mi fáj, ugyanis szerinte a megosztottság a történelemszemléletünkben is jelen van.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Súlyos ára van az olcsó rezsiszámláknak – a neheze még csak most jön

Súlyos ára van az olcsó rezsiszámláknak – a neheze még csak most jön

Az uniós energiapolitika terén 2025-ben az egyik fontos fejlemény az Európai Bizottság Megfizethető Energia Cselekvési Tervének a megjelenése volt, amely útmutatást kívánt adni az energiaárak csökkentésére, „megkönnyebbülést hozva az iparnak és a fogyasztóknak.” A javasolt intézkedések azonban várhatóan az energiafogyasztás növekedéséhez vezetnek majd, óriási közpénzáldozattal járnak, jelentős környezeti károkat okoznak, és hozzájárulnak a társadalmi egyenlőtlenségek fokozódásához. A megoldás az energiaadók emelése, a bevételekből pedig a lakosság kompenzációjaés az energiahatékonyság támogatása.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×