Új műsor indult reggelenként az InfoRádióban. A három-négyperces összeállításokban minden hétköznap egy-egy '56 után-miatt halálraítélt forradalmár alakját mutatjuk be. Összesen 56 portré készül a Nemzeti Emlékezet Bizottságával együttműködésben.

Szente Károly és Szente István

Portré

„A jelen ügyben lefolytatott büntetőeljárás is teljes fénnyel világított rá arra a körülményre, hogy kik voltak azok a személyek, akik a néphatalom ellen fogtak fegyvert, és annak megdöntése volt a fő céljuk. (...) A vezető szerepeket az osztályellenség vitte. Ezekhez csatlakoztak a munkásosztály további ellenségei, úgy mint a lumpen és huligán elemek, továbbá osztályukat eláruló és azzal fegyverrel szembeforduló munkások. De kitűnt, hogy részt vettek olyan munkások is, akik az előbbiek befolyása alá kerültek, azok megtévesztő és hazug propagandája hatása alatt fogtak fegyvert, illetve léptek fel a néphatalom ellen.” Az első fokon öt halálos ítélettel végződő Szente Károly és társai per tanácsvezető bírója, Bali László iménti megfogalmazása pontos képet ad arról, mi volt a hatóság álláspontja az 1956-os csepeli eseményekről. „Vörös Csepel” különleges helyszíne volt a forradalomnak. A helyi hatalom gyors októberi összeomlását a szabadságharc egyik legkeményebb, leghosszabb ideig kitartó ellenállása követte, ugyanakkor a Kádár-kormány számára a kerület sorsa – már csak az ország legnagyobb gyára, a Csepel Művek miatt is – nagy jelentőségű volt.

Az összesen tizennyolc vádlottat felsorakoztató perben az osztályáruló munkás szerepét idősebb Szente Károlyra és fiára, Szente Istvánra osztották. A pusztazámori származású Szente család mind az öt férfitagja bekapcsolódott a csepeli forradalmi eseményekbe. Apa és fia kocsikísérőként dolgozott a nagyvásártelepen. Október 23-án mindketten részt vettek a Szent Imre téri tüntetésen, majd a helyi kiegészítő parancsnokság elleni – másnap hajnali – támadásban is. Ennek során a fiút rövid időre letartóztatták, de későbbi sorsuk szempontjából más is történt az ostromkor: halálos lövést kapott Szente Károly veje, amiért a család elsősorban Kalamár József tanácselnököt tette felelőssé. Kalamár megpróbált elrejtőzni, de a királyerdei felkelő csoport a nyomára bukkant, és a rendőrkapitányságra kísérése közben egyikük lelőtte, amiért a perben az apát és a fiát vonták felelősségre. Szente Károly a csepeli forradalom egyik kulcsfigurájaként a legtöbb tömegakcióban részt vett, így október 25-én a pártközpont, illetve másnap a rendőrség épületének elfoglalásában is. Az október 30-án megalakult nemzeti bizottságba is beválasztották. Fia nemzetőr lett, a főváros belsőbb kerületeiben is harcolt. Miután konfliktusba keveredett Buri Istvánnal, a csepeli nemzetőrség parancsnokával, a nemzetőrök apjával együtt letartóztatták, és átadták a budapesti rendőr-főkapitányságnak. November 6-án szabadultak. A szovjet megszállókkal való harcokban mindketten megsebesültek. Szente Károlyt 1957 januárjában tartóztatták le. Fia megpróbált Ausztriába, illetve Jugoszláviába menekülni – sikertelenül. Tiltott határátlépésért négy hónap börtönre ítélték, majd szabadulása után nem sokkal, immár az ellenforradalomban betöltött szerepe miatt újra letartóztatták.

A Fővárosi Bíróság Bali László vezette népbírósági tanácsa szervezkedés kezdeményezése és vezetése, valamint gyilkosság vádjával mindkettőjüket halálra ítélte. Szente Károly az utolsó szó jogán elmondott beszédében tiltakozott az ellen, hogy bűnözőként kezelték: „Nem voltam azonban huligán soha. (...) bűn, vér, betörés nem terheli a lelkiismeretem.” Fia pedig olyannyira jogtalannak érezte az ítéletet, hogy a másodfokon eljáró, az ítéletet jogerőre emelő Legfelsőbb Bíróság Vida Ferenc elnökölte tanácsa előtt a vádlottak közül egyedüliként nem kért kegyelmet. Apát és fiát 1958. december 23-án végezték ki.