Infostart.hu
eur:
386.5
usd:
331.93
bux:
118863.12
2026. január 13. kedd Veronika

Túlsúlyos járműveket buktattak le

Közös akciót tartott november 15-17. között a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH), a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) és az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK), az ellenőrök 326 gépjárművet vizsgáltak meg, 48 esetben találtak szabálytalanságot - ismertették a hatóságok hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

Az NKH és a társszervek a 3,5 tonna össztömeget nem meghaladó gépjárműveknél és a hozzájuk kapcsolódó pótkocsiknál vizsgálták a rakodásra, a rakományok szállítására vonatkozó előírások, valamint az adó-, vám- és közlekedési jogszabályok betartását - mondta el Érsek István, az NKH elnökhelyettese.

Az ellenőrzések Békés, Csongrád, Győr-Moson-Sopron, Nógrád, Pest és Zala megyére terjedtek ki.

Érsek István elmondása szerint a hatóságok a vizsgálatokat az Overload (túlterhelés, túlsúly) elnevezésű akció keretében végezték. Ilyen jellegű ellenőrzést a NAV, az NKH és a rendőrség még nem tartott - tette hozzá.

Az NKH elnökhelyettese a szabálytalanságok közül kiemelte, hogy Csongrád és Zala megyében fennakadt az ellenőrzésen egy-egy olyan gépjármű, amelynek az össztömege rakománnyal együtt 8, illetve 6,9 tonna volt.

Érsek István hangsúlyozta: súlyos közlekedésbiztonsági kockázatokat jelentenek azok a járművek, amelyek 3,5 tonna rakomány biztonságos szállítására vannak kialakítva, azonban a megengedett mennyiség kétszeresét szállítják. A megnövekedett súly miatt ugyanis máshogy működnek a jármű műszaki berendezései, sokkal nagyobb lesz például a fékút.

Demeter Tamás, a NAV rendészeti főosztályvezetője elmondta: az adóhatóság a 3 napos akció során főként azt vizsgálta, hogy az ellenőrzött rakományokat bejelentették-e az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszerbe (ekáer), rendelkeznek-e érvényes ekáer-azonosítóval.

A NAV 30 esetben járt el jogsértés miatt és több mint 3,6 millió forint bírságot szabott ki, zömében az ekáer-bejelentéshez köthető mulasztási bírság, valamint közigazgatási bírság címen - közölte. Óberling József, az ORFK közlekedésrendészeti főosztályvezetője tájékoztatása szerint a rendőrség minden évben nagy hangsúlyt helyez a járművek rakodását meghatározó szabályok betartatására, tavaly 10 ezer, az idén pedig már 7500 ilyen jellegű ügyben szabtak ki bírságot.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc Donald Trump gigantikus Aranyflottájáról: félelmetes fegyverzettel rendelkező hadihajók lesznek

Kaiser Ferenc Donald Trump gigantikus Aranyflottájáról: félelmetes fegyverzettel rendelkező hadihajók lesznek

Egyetlen csatahajó megépítése is rendkívül drága, mintegy 10 milliárd dollárba kerül, így a szakértő szerint az amerikaiak tervezett Aranyflottája leghamarabb a 2030-as években szállhatna vízre. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense az InfoRádióban elmondta: „a hajóépítésben világbajnok” Kínának nagyobb gyártókapacitásai vannak, mint az USA-nak, de az ázsiai nagyhatalomnak még nincs sok tapasztalata grandiózus haditengerészeti rendszer üzemeltetésével.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.13. kedd, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×