INFORÁDIÓ 
2019. június 16. vasárnap
Jusztin

inforádió

belföld

25 év - 25 nagy átverés

Megjelent az elmúlt negyedszázad átveréseinek krónikája

Infostart / InfoRádió

A napokban kerül a könyvesboltokba a 25 év - 25 nagy átverés című kötet, ami az elmúlt két és fél évtized pénzügyi botrányait veszi sorra. A szerkesztő szerint ezeket a visszaéléseket a kapzsiság és a tudatlanság mellett az ellenőrzés felületessége tette lehetővé - mondta az InfoRádióban a könyv és a napi.hu szerkesztője.

A 25 év – 25 nagy átverés című kötet az elmúlt két és fél évtized 25 botrányát veszi sorra alaposan körüljárva a sokaknak komoly anyagi kárt és lelki megrázkódtatást okozó pénzügyi visszaéléseket.

„Az elmúlt 25 év bő termést nyújtott nagy átverésekből. Elég csak a 2015-ös csúcsévre gondolni: Quaestor, a Buda-Cash, Karcagi Marcsika... A tavalyi év önmagában megérdemelné, hogy könyvet írjunk arról, miként lehet átverni az embereket, súlyos pénzekkel. Nem csak egyet, százat, nem túlzás azt mondani, hogy százezreket. A legkülönbözőbb módszerekkel a piramisjátéktól a tőzsdei átverésekig. Ebből mi csak 25-öt emeltünk ki, pedig akár a duplájáról is szólhatna könyv” - mondta Szakonyi Péter.

A kötet összefoglalja a piramisjátékok, a pénzügyi átverések és a tőzsdei manipulációk tanulságait, kezdve a rendszerváltást követő első nagy felháborodást kiváltó Lupis-ügytől a 2015-ös év páratlan lebukássorozatáig.

A szerkesztő szerint az átverések okainak csupán egy része a mohóság, a bizalom, a hiszékenység. Mint mondta, mindenki találkozik fantasztikus hozamot, jövedelmet ígérő lehetőségekkel.

„Fontos, hogy a felügyelő szervek mennyire tudnak odafigyelni, mennyire látják meg a csíráját annak, ha nagy átverés van készülőben. Ha jól végezték volna dolgukat a felügyeletek – tőzsde, bank - az elmúlt 25 évben, sokkal kisebb kár érte volna az embereket, mert a tudatlanságuk, hiszékenységük nem párosul szakértelemmel” - emelte ki Szakonyi Péter.

Pénzügyi szakemberek számára teljesen egyértelmű, hogy ha a jegybanki alapkamat két százalék, akkor havonta 25 százalékos kamatot ígérni minimum felelőtlenség, de inkább egy visszaélés kiindulópontja lehet – hangsúlyozta a kötet szerkesztője.

A kapzsiságra, a tudatlanságra és a pénzügyi ellenőrzés felületességére alapuló megtévesztések több mint 500 oldalas enciklopédiáját a gazdasági újságírók krémje írta. A szerkesztő az elmúlt évek eseményeinek tanúit, Brückner Gergelyt, Csabai Károlyt, Dzindzisz Sztefant, Eidenpenz Józsefet, Emőd Pált, Gyenis Ágnest, Korányi G. Tamást, Nagy László Nándort, Papp Emíliát, Stemler Miklóst és Vitéz F. Ibolyát kérte fel a számvetésre, amelyből kiderül, hány ember szenvedte el a pénzügyi csalók trükközéseit és milyen büntetést kaptak a bűnösök.

A visszaemlékezéseken és tényeken alapuló elemzések rávilágítanak a tőzsdei csalások, a csodás megtérülést ígérő befektetési lehetőségek és a minden hájjal megkent pénzügyi guruk hazugságaira. A kötetben megszólal a szemtanúk, a kárvallottak és a főszereplők egy része is.

A gazdag képanyaggal illusztrált könyv a Libri könyvesboltjaiban és a CEMP csoport online áruházában vásárolható meg.

Kapcsolódó hang

Megjelent az elmúlt negyedszázad átveréseinek krónikája
 


A címlapról ajánljuk

INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

A médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Mecenatúra Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018