Új műsor indult reggelenként az InfoRádióban. A három-négyperces összeállításokban minden hétköznap egy-egy '56 után-miatt halálraítélt forradalmár alakját mutatjuk be. Összesen 56 portré készül a Nemzeti Emlékezet Bizottságával együttműködésben.
Szabó János
Szabó János | gépkocsivezető (1897-1957) | Széna téri csoport | 1957-01-19 |
Portré
„Szabó bácsi az egész egység előtt a forradalom tisztaságát szimbolizálta” – így mesélt a Széna tériek legendássá vált parancsnokáról, Szabó Jánosról a csoport egyik századparancsnoka. Arról a forradalmárról, akit a szabadságharc leverése után a kádári megtorló rendszer a Szovjetunió Kommunista Pártja Elnökségének teljes egyetértésével – Dudás Józseffel együtt – haladéktalanul hadbíróság elé állított. Annak ellenére szabtak ki rá – a fellebbezés lehetősége nélkül – halálos büntetést, hogy az ítéletben az szerepelt: „javára jelentkezik a terheltnek, hogy az erőszakosságot igyekezett megakadályozni, a letartóztatottakkal nem kegyetlenkedett, és ezt beosztottjainak is megtiltotta.”
Szabó János az erdélyi Zaguzsénben született 1897-ben. Végigharcolta az I. világháborút, a Tanácsköztársaság idején a Vörös Hadseregben szolgált, később megjárta a Francia Légiót. 1942-ben költözött Budapestre, ahol tehergépkocsi-vezetőként több munkahelyen is dolgozott. 1949-ben tiltott határátlépésért három hónap börtönbüntetésre ítélték, majd 1953-ban az Államvédelmi Hatóság kémkedés gyanújával őrizetbe vette, de kilenc hónapig tartó előzetes letartóztatás után végül elengedték. A kommunista pártnak 1945–1948 között volt a tagja. A rendszerből kiábrándult, s a következő szavakkal indokolta az 1956. október 26-i csatlakozását a Széna téri felkelőkhöz: „A Széna téren lévő fegyveres felkelőktől megtudtam, hogy céljuk a független Magyarország létrehozása, a bérek emelése, a szovjet csapatok kivonása Magyarországról, a kommunisták eltávolítása a kormányból stb. A felkelők célkitűzéseivel egyetértettem, és ennek alapján határoztam el, hogy csatlakozom a felkeléshez.” Hamar népszerű lett és tekintélyt szerezett társai körében, így már másnap ő irányította a felkelőcsoportot, sőt, a Forradalmi Nemzeti Bizottmány szerette volna rábízni az összes budai fegyveres csoport ellenőrzését. Szabó ezt nem vállalta, de parancsnokként képviselte a Széna térieket a különböző tárgyalásokon. A csoport kemény harcokat vívott a szovjet csapatokkal. A tűzszünet idején a rend fenntartására törekedtek, felügyelték azt, ÁVH-s tiszteket, pártfunkcionáriusokat ellenőriztek. Szabó bácsi a november 4-i, második szovjet támadás után is a végső fegyveres ellenállás híve maradt. Miután a Széna teret nem tudták tartani, a csoport kivonult a fővárosból. A szovjetek végül Solymárnál verték szét őket. Szabó János ezután november 19-i letartóztatásáig illegalitásban maradt.
Szervezkedés vezetésének vádjával állították hadbíróság elé. A Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiumának Ledényi Ferenc hadbíró ezredes által vezetett különtanácsa 1957. január 14-én a fellebbezés lehetősége nélkül ítélte halálra. Január 19-én végezték ki. A forradalmárok között kivívott tekintélyét jelzi az is, hogy később szintén a megtorlás áldozatává vált Mansfeld Péter az ő halála felett érzett bosszúvággyal indokolta, hogy 1958-ban fegyveres csoport alakítását tervezte.
Szabó János kihallgatása során a következőket mondta arról, hogy miért csatlakozott az 1956-os forradalomhoz: „A Széna téren lévő fegyveres felkelőktől megtudtam, hogy céljuk a független Magyarország létrehozása, a bérek emelése, a szovjet csapatok kivonása Magyarországról, a kommunisták eltávolítása a kormányból stb. A felkelők célkitűzéseivel egyetértettem, és ennek alapján határoztam el, hogy csatlakozom a felkeléshez.”
Szilágyi Zoltán, a Széna tériek egyik katonai vezetője így látta a felkelőparancsnokot a forradalomban: „Önzetlen, tisztalelkű forradalmárt ismertem meg benne. Még a Széna téren egyszer 6-7000 Ft-ot tett az asztalra, hogy valakitől kapta, fordítsák élelmezésre, valamint a hozzátartozók támogatására. [...] Harcolt a restauráció minden jelentkező formája ellen. Nem volt szovjetellenes beállítású. Szimpatikus, őszinte embernek ismertem meg. [...] A pártvezetés tisztaságáért, a Rákosi-Gerő-vonal ellen harcolt. Bizalmas volt mindenkihez. Egy ízben kijelentette, hogy az elesett szovjet katonák ugyanolyan hősök, mint mi, csupán a vezetőség bűne, hogy egymás ellen kell harcolni. Szabó bácsi az egész egység előtt a forradalom tisztaságát szimbolizálta.”