Infostart.hu
eur:
375.44
usd:
318.09
bux:
0
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor

Munkaügyi pert nyert a Zsolnay

A Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. megnyerte az első munkaügyi pert azok közül, amelyeket a Ledina Kerámia (LK) Kft.-hez átszerződött korábbi munkavállalói ellen indított. Erről a Zsolnay pénteken tájékoztatta az MTI-t.

Tájékoztatásuk szerint a Pécsi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság megkezdte a zrt.-nél júniusban felmondott, majd a Ledina Kerámia Kft.-hez átszerződött 118 dolgozó ügyének tárgyalását. A porcelánmanufaktúra a jogellenes felmondások és kártérítés miatt indított pert a LK-hoz átszerződött munkavállalók ellen.

A Zsolnay ismertette: az első ítélet megállapította, hogy a munkavállaló jogellenesen mondta fel munkaviszonyát, így őt bíróság arra kötelezte, hogy a zrt.-nek kártérítést fizessen.

A cég emlékeztetett arra, hogy a Ledina Kerámia Kft. ígérete szerint a dolgozók pervesztessége esetére a kártérítéseket átvállalja a pécsi önkormányzat kötelezettségvállalása mellett.

Az MTI-nek péntek estig nem sikerült megszólaltatnia a Ledina Kerámia Kft. jogi képviselőjét.

Az LK-t a pécsi közgyűlés az idén májusban hozta létre azzal a céllal, hogy a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. felszámolása esetén továbbvigyék a másfél évszázados gyár működését. Az új céghez június elején át is szerződött a Zsolnay több mint 170 alkalmazottjából 130. Időközben a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. elleni felszámolási eljárást augusztus elején a Zalaegerszegi Törvényszék soron kívül megszüntette. Az LK-t a nyár végén bejegyezték, ezt követően a társaságot a pécsi önkormányzat augusztus végén eladta.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor péntek reggel: olajblokád alá vettek bennünket

Orbán Viktor péntek reggel: olajblokád alá vettek bennünket

A nyugatiak nem ismerik az ukránokat, elhiszik, amit Volodimir Zelenszkij ukrán elnök mond arról, hogy nem állt helyre a Barátság kőolajvezeték, mondta a kormányfő, aki erre javasolta, hogy induljon tényfeltáró misszió Ukrajnába – és ez az a pont, amikor a nyugatiak elkezdtek kijózanodni, fogalmazott Orbán Viktor. Minden reggel átnézi a titkosszolgálati jelentéseket, erről is beszélt a Kossuth Rádióban a miniszterelnök, aki szerint a gazdasági jelentések is megerősítik: ezerforintos benzinár jöhet, ha nem indul újra a Barátság kőolajvezeték.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Megütötték az Nvidiát - Mi jön ma a tőzsdéken?

Megütötték az Nvidiát - Mi jön ma a tőzsdéken?

Péntek reggel Ázsiában főként pozitív hangulatú kereskedést láthatunk, de Európában is óvatos emelkedésre számíthatunk. Eközben Amerikában továbbra is a negatív hangulat dominálhat, érdekes lesz megfigyelni, hogy tovább fokozódik-e a nyomás a technológiai szektoron, miután az Nvidia vártnál erősebb számai sem voltak elegendőek ahhoz, hogy megtámasszák a piacot. Eközben gazdasági események szempontjából is van mire figyelni. Többek között Franciaországból, , Németországból és az Egyesült Államokból is friss inflációs számokat várunk, idehaza pedig a KSH zárja a hetet a januári foglalkoztatottsági, munkanélküliségi, valamint az ipari termelői árakkal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×