Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós

Nézőpont: A baloldal menekülne a népszavazástól

Már a hivatalos kampányidőszak elején kudarcba fulladhat a balodal népszavazási kampánya, miután teljesen szétforgácsolta és megosztottá tette a balliberális oldalt a bevándorlás és különösen az október 2-i kvótareferendum ügye - olvasható a Nézőpont Intézet elemzésében.

A mostani folyamatok azt vetítik előre, hogy a baloldali pártok igen rossz állapotban vágnak majd neki a 2018-as választásnak - írja a Nézőpont Intézet.

Míg az MSZP korábban támogatta a bevándorlók Magyarországra történő betelepítését, a párt elnöke ma már elfogadhatónak ítéli a kormányoldal kvótaellenes álláspontját. A legújabb fordulat következtében könnyen hiteltelenné válhat saját szimpatizánsai szemében is a nemrég megválasztott Molnár Gyula.

A balliberális oldalon önmagában az is törésvonalat okozott, hogy a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció a kötelező betelepítés mellett foglal állást, egyúttal harsányan képviseli a bojkott-pártiságot a kvótareferendum kapcsán. Az Együtt és PM pedig a Kétfarkú Kutya Párthoz hasonló vicckampányt indított, amivel a választók megszólítása helyett inkább kormányzásképtelenségüket bizonyítják. A Liberálisok egyedüliként buzdítanak a népszavazáson való részvételre és az igennel szavazásra.

A zavaros kommunikáció, a bevándorláspárti álláspont és a népszavazás bojkottja saját szimpatizánsaikkal is szembefordította a balliberális erőket. A Nézőpont Intézet augusztusi kutatása alapján a baloldali szimpatizánsok kétötöde elutasítja a kötelező betelepítést, míg a Závecz Research felmérése alapján az MSZP szavazóinak harmada tervezi, hogy részt vesz a népszavazáson.

Mindent egybevetve úgy tűnik, a baloldal mai állapotában erőtlen, így valójában nem engedhetnek meg maguknak másfél évvel a parlamenti választás előtt egy jelentős energiát felemésztő kampányt, ezért buzdítanak otthonmaradásra. Ezzel azonban azt üzenik magukról, hogy semmilyen álláspontjuk nincs Európa egyik legsúlyosabb válságával kapcsolatban – mely hazánkat is érinti –, mindez pedig kihatással lehet az egyébként is ingatag lábakon álló kormányzóképességük megítélésére. Összegezve: már menekülnének a népszavazástól, ami bizonyos értelemben a 2018-as választás előfutamaként is értelmezhető.

Címlapról ajánljuk

Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Az orosz-ukrán háború az elmúlt három és fél évben jóformán az egész világon megváltoztatta a légi közlekedést, hiszen Ukrajna felett tilos civil gépekkel repülni, Oroszország légterét pedig a kölcsönös szankciók miatt számos légitársaság nem használhatja. Ez mindent átalakított: az útvonalakat, a menetrendeket és az árakat is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×