eur:
395.08
usd:
365.93
bux:
65340.3
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Felépült az Ökumenikus Segélyszervezet adománypontja a Bazilikánál

Felépült a Szent István Bazilika előtt az Ökumenikus Segélyszervezet adománypontja, ahol idén először bankkártyával is lehet pénzt felajánlani a rászorulók számára.

A segélyszervezet MTI-hez eljutatott pénteki közleménye szerint a helyszínen önkéntesek készítenek a "szeretet.éhség" adventi adománygyűjtő akció szimbólumaként is ismert mézeskalácsszíveket az adományozóknak. Tavaly több mint 15 ezer darab mézeskalácsot sütöttek ki az adományponton, és kétmillió forint adomány gyűlt össze.

Emellett az adományponton kaphatóak az átmeneti otthonok lakói által készített ajándékok is, így például a gyulai hajléktalanszállón készült díszangyalkák, a miskolci családok átmeneti otthonának kerámiadíszei, a szolnoki átmeneti otthon textiltáskái, valamint a segélyszervezet kastélyosdombói központjában készült adventi asztaldíszek is.

Az idén 20. alkalommal elindított pénzadománygyűjtő akció célja a korábbi évekhez hasonlóan ételt adni az éhezőknek, otthont az otthontalanoknak, és esélyt az esélyteleneknek. Az Ökumenikus Segélyszervezet évente családok tízezreinek nyújt kézzelfogható segítséget élelmiszer, ruha vagy éppen tanszerek formájában, átmeneti otthonaiban családok százainak biztosít lakhatást és átfogó támogatást a továbblépéshez. Emellett igyekeznek segítséget adni a munkakeresésben, a gyermekszegénység okozta hátrányok leküzdésében is.

A Szent István Bazilika előtt felállított Adományponton idén is kizárólag pénzadományokat fogadnak - olvasható a közleményben.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×