eur:
388.51
usd:
360.6
bux:
68568.49
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Horovitz Tamás a Mazsihisz új alelnöke

Horovitz Tamást, a Debreceni Zsidó Hitközség elnökét választotta a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) alelnökévé a testület vasárnapi közgyűlésén - közölte a szervezet az MTI-vel.

A Mazsihisz másik alelnökét, Kiss Henriettet a szervezet május 15-i tisztújító közgyűlésén választották meg.

A vasárnapi szavazás második körében Horovitz Tamás 35, Tordai Péter, a Mazsihisz vezetőségének tagja, a Budai körzet elnöke 29 szavazatot kapott - olvasható a közleményben.

A tájékoztatás szerint a közgyűlésen átadták a 2005-ben alapított "Magyarországi zsidókért" díjakat. Az elismeréssel a Mazsihisz azokat tünteti ki, "akik az elmúlt időszakban sokat tettek azért, hogy a társadalmi béke, az emberek, felekezetek közötti párbeszéd erősödjön".

Vámos György, a Carl Lutz Alapítvány elnöke a "több tízezer magyar zsidó életét megmentő Carl Lutz svájci diplomata emlékének megőrzése érdekében végzett áldozatos munkájáért" vehette át a díjat.

Lebovits Imre egyetemi docens, holokauszt-túlélő a "magyar zsidóság érdekében végzett több évtizedes áldozatos és minden generáció számára példaértékű munkájáért", Lisznyay-Szabó Mária a Dohány utcai zsinagóga orgonistájaként és az Anna Frank gimnáziumban végzett szeretetteljes és áldozatos munkájáért kapta meg az elismerést.

Drucker Tibort "a zsidó könyvkiadás és a magyar zsidó kultúra terjesztése területén végzett több évtizedes értékteremtő munkájáért", Fekete Endréné kósersági felügyelőt pedig a "kósersági felügyelet érdekében végzett hagyománytisztelő munkájáért" tüntették ki.

Szénási Jonathan Sándor református lelkész a "zsidó-keresztény ismeretterjesztés, a párbeszéd előmozdítása és a békés együttélés elkötelezett híveként végzett munkájáért" - kapta meg az elismerést.

Salamon István "a Szegedi Zsidó Hitközség alelnökeként negyed évszádon keresztül a szegedi zsidóság érdekében végzett fáradhatatlan munkájáért" vehette át a díjat Heisler Andrástól, a Mazsihisz elnökétől és Tordai Péter vezetőségi tagtól - olvasható a közleményben.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Nagyot ralizott az OTP!

Nagyot ralizott az OTP!

Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés hétfő reggel, ezt követően Európában a múlt heti esés után szép pluszban zártak a tőzsdék, és Amerikában is az emelkedésé a főszerep. A hét első napján idehaza a külkereskedelmi adatokra volt érdemes figyelni, külföldön pedig nem várható nagyobb piacmozgató esemény. A magyar tőzsdén is kedvező hangulatban telt a kereskedés, elsősorban az OTP-nek köszönhetően.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×