eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Folytatni kell az egészségügyben dolgozók bérfejlesztését

A Magyar Rezidens Szövetség (MRSZ) határozott álláspontja az, hogy az egészségügyben dolgozók bérfejlesztését folytatni kell, egyben a szervezet köszönetet mondott a kormánynak azért, hogy "meghallotta és meghallgatta kérésüket", és emelte a rezidensképzésre fordítható költségvetési forrást.

Az MRSZ pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a bérfejlesztés tekintetében a kezdő orvosi alapbérnek el kell érnie a 300 ezer, a szakorvosi alapbérnek az 500 ezer, a főorvosi alapbérnek pedig a 700 ezer forintot.

Emlékeztettek arra, hogy a kormány többletforrást csoportosított át a rezidensképzésbe, ami lehetővé teszi az Emberi Erőforrások Minisztériumának új keretszámok kihirdetését. Véleményük szerint kijelenthető, hogy idén több rezidens kezdi el a szakképzést, mint az elmúlt években, és ez a tény kifejezetten fontos a biztonságos betegellátás visszaállítása érdekében.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy december 10-ig igényelhetik azon szakorvosok a bruttó 151 ezer forintos támogatást, akik 2015. augusztus 31-e után szakvizsgáztak, illetve akik ezen dátum előtt fejezték be a szakképzésüket és valamilyen ösztöndíjban részesültek. Ezzel a támogatással folytatódik a kétlépcsős béremelés után a szakorvosok bérfejlesztése is - fűzték hozzá.

Az MRSZ úgy véli, a fenti döntések szükséges, de nem elégséges feltételei annak, hogy a betegek megfelelő számú és szakképzettségű orvossal találkozzanak ellátásuk során. A szövetség határozott álláspontja továbbra is az, hogy minden, az egészségügyben dolgozó ember bérfejlesztését folytatni kell.

"Ezt az álláspontunkat képviseltük a múltban és képviseljük a jövőben is", (...) hiszen ez nem egy bérharc, ez egy élhető, fenntartható és hálapénzmentes egészségügyért folyó küzdelem" - olvasható a rezidensszövetség közleményében.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 20. 05:50
×
×
×
×