eur:
394.2
usd:
369.96
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

KSH: több a születés és a halálozás is

Több gyermek született és többen is haltak meg az év első nyolc hónapjában, mint a múlt év ugyanezen időszakában, a természetes fogyás mértéke növekedett - tájékoztatott a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.

Az év első nyolc hónapjában 60 162 gyermek született, 0,5 százalékkal több, mint 2014 azonos időszakában. A halálozások száma 89 130 volt, ez a 2014. januári-augusztusi adatokhoz viszonyítva nagymértékű, 7,2 százalékos emelkedést jelent. A természetes fogyás 28 968 fő volt, 5743-mal több az egy évvel korábbinál - olvasható a közleményben.

Közölték, a születések száma az év első öt hónapjában - különösen januárban - több, azt követően, a június-augusztusi időszakban átlagosan 3,1 százalékkal kevesebb volt, mint egy évvel korábban.

A halálozások száma az év hat hónapjában emelkedett, májusban és júniusban mérséklődött az előző év azonos időszakához képest. A január-februári jelentős halálozási többletben a tetőző influenzajárvány és az előző év alacsony bázisértéke is közrejátszott. A júliusi 4,3 százalékos emelkedés hátterében pedig a hőhullámok halandóságra gyakorolt kedvezőtlen hatása állhat - írták.

A halálozások száma nagyobb mértékben emelkedett, mint a születéseké, így a természetes fogyás a 2014. január-augusztusi 23 225-tel szemben 2015 első nyolc hónapjában 28 968 főre nőtt.

A vizsgált időszakban 30 790 házasságkötést anyakönyveztek, ez 8,9 százalékkal, 2515-tel haladta meg a 2014-es január-augusztusi időszak adatát. A frigyek száma mind a nyolc hónapban felülmúlta az egy évvel korábbit, ezen belül júliusban 20 százalékkal többen kötöttek házasságot, mint az előző év azonos időszakában.

Címlapról ajánljuk
Az óvóhelyre kellett menekíteni Kijevben a német gazdasági minisztert

Az óvóhelyre kellett menekíteni Kijevben a német gazdasági minisztert

A háború kitörése óta másodszor látogatott Ukrajnába a német gazdasági miniszter. Robert Habeck célja az volt, hogy a kétoldalú gazdasági kapcsolatok megerősítéséről tárgyaljon A vizit alig huszonnégy órás volt, közben ugyanakkor a háború viszontagságait egy kijevi óvóhelyen is tapasztalhatta.

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
Hogyan és melyik AI-projektbe vágj bele? Erről lesz szó egy teljes napon át!

Hogyan és melyik AI-projektbe vágj bele? Erről lesz szó egy teljes napon át!

Milyen változásokat hoz az AI az üzlet számára az egyes szektorokban és területeken, és hogyan vágjunk bele az AI-projektekbe?  Egy teljes konferencianapon keresztül ezzal foglalkozunk az AI in Business c. rendezvényünkön április 23-án. Mellébeszélés helyett üzleti stratégiákat, valós megoldásokat és use case-eket mutatnak be a témát ismerő tanácsadók, IT-beszállítók, és azok a nagyvállalati vezetők, akik már aktívan keresik vagy már meg is találták az AI-ban rejlő üzleti lehetőségeket. 7 szekció, több mint 40 előadó egy helyen!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×