Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Ilyen lesz a 2016-os költségvetés

A kormány megkezdte a jövő évi költségvetési törvényjavaslat tárgyalását, a kabinet egyik kiindulópontja, hogy egyetlen ágazat vagy tárca se kapjon jövőre kevesebb támogatást, mint az idén - mondta a nemzetgazdasági miniszter szerdán sajtótájékoztatón a Parlamentben. Varga Mihály bejelentette azt is, hogy a kormány támogatta a minisztérium előző nap ismertetett adómódosítási javaslatait.

Varga Mihály úgy fogalmazott, "akár oktatás, akár egészségügy, akár közbiztonság vagy honvédelem, mindegyik területnek biztosítani kell azt a támogatást, amelyet idén megkapott".

A miniszter megjegyezte, hogy a kormány több ülésen tárgyalja a költségvetési javaslatot annak érdekében, hogy az május 13-ig az Országgyűlés elé kerülhessen.

Az előző nap ismertetett és a kormány által támogatott javaslatok között sorolta fel Varga Mihály a személyi jövedelemadó csökkentését 15 százalékra, a sertés tőkehús áfájának 5 százalékra történő mérséklését, a kétgyermekesek családi adókedvezményének növelését és közigazgatási díjak csökkentését, egyesek eltörlését.

Varga Mihály kiemelte, hogy a kormány a jövőre tervezett adóintézkedésekkel továbbra is azt az elvet követi, hogy a munkát, jövedelmet terhelő adókat csökkenti, a családokat, a gyermeknevelést adókedvezményekkel támogatja, a rászorulókat pedig egyes élelmiszerek áfájának csökkentésével segíti.

A kétgyermekesek adókedvezményéről elmondta, hogy a jelenlegi 10 ezer forintról évente növekedve 2019-re éri el a 20 ezer forintot; első lépésként jövőre 12 500 forintot lehet majd adókedvezményként igénybe venni gyermekenként.

Varga Mihály kifejtette, hogy az az szja-csökkentéssel 120 milliárd forintot hagynak az embereknél, a tőkehúsoknál az áfa-csökkentés körülbelül 25 milliárd forintot, a két gyermeket nevelő családok adókedvezményének növelése 15 milliárd forintot jelent 2016-ban, az illetékek, díjak csökkentése pedig 10 milliárd forintos nagyságrendű lesz.

Az áfacsökkentés miatti bevételkiesésnél azonban számolnak azzal is, hogy ez segíti majd a gazdaság fehéredését, erre jó példa az élősertésre, a hasított félsertésre vonatkozó korábbi adócsökkentés - fűzte hozzá a miniszter. A közigazgatási díjakkal kapcsolatban egy kérdésre válaszolva elmondta, hogy konkrét döntés még nincs, de például a jelenleg 3000 forintos tűzgyújtási díj is csökkenhet, vagy meg is szűnhet. Ennek részleteiről, és arról, mely díjak csökkenek, vagy tűnnek el, később hoz döntést a kormány.

Kiemelte, hogy az adócsökkentési intézkedések fedezetét a gazdasági növekedés teremti meg, hiszen a kormány 2,5 százalékos bővüléssel számol 1,8 százalékos infláció és 2 százalék körüli államháztartási hiány mellett.

Címlapról ajánljuk

„Nem számítok katonai intervencióra Grönlandon" - közölte az amerikai képviselőház elnöke

Mike Johnson a BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorában úgy fogalmazott: Grönland nem az Egyesült Államok területe, de a Dániához tartozó autonóm sziget földrajzi elhelyezkedése okán stratégiai fontosságú "nemcsak az Egyesült Államok, hanem a világ összes szabadságszerető népe számára".
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×