"Mivel ez bűncselekménnyel okozott kár, nyilvánvalóan fel lehet lépni azzal szemben, aki a kárt okozta. Ráadásul olyan esetben, amikor a kárt bűncselekménnyel okozzák, akkor költségkedvezmény is megilleti a polgári perben a perrel élő felet, de arra is van lehetőség, ha valaki egy ilyen bűncselekmény sértettje, akkor a büntető eljárás során, polgárjogi igényt terjesszen elő, azzal, aki terhelt a bűncselekmény során" - magyarázta Wágner Ádám.
Az ügyvéd szerint, "az egyetlen problémát az jelentheti, ha a megvádolt magánszemélyeknek nincs igazolható vagyonuk, akkor lehet ugyan egy polgárjogi perben hozott sikeres ítélet, mégsem lesz honnan végrehajtani az összeget".
Hozzátette: "ezekben az ügyekben azért az az igazság - hacsak nem lépnek elég időben a nyomozó hatóságok és nem sikerül komoly vagyoni eszközöket lefoglalni - elég nehéz elindítani egy polgári pert".
Wágner Ádám sokkal inkább a megelőzésre helyezné a hangsúlyt. Azt mondta: "a tapasztalatok szerint, sokszor a nepper felajánlja, hogy vásárlás után magára vállalja az összes elintézni valót (átírást, eredetvizsgálatot, papírmunkát). Azonban fontos, hogy a vevő ezt saját maga bonyolítsa le, ne hagyja, hogy a kereskedő vagy a kereskedő képviselője csinálja meg helyette. Ha ugyanis egy meghatalmazással kiengedi a kezéből az ellenőrzést, akkor nincs ráhatása a történtekre".
Wágner Ádám azt javasolta: "ha valaki autót szeretne vásárolni, onnantól kezdve, hogy kinézi az adott kocsit, végig maga intézze a teendőket."
Hanganyag: Fehér Anna Magda






