eur:
394.32
usd:
370.16
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Megemlékezést tartott hat ellenzéki párt a budapesti orosz nagykövetségnél

Az MSZP, a DK, az LMP, az Együtt, a PM és az MLP közös főhajtással emlékezett szombat délután Budapesten az orosz nagykövetség előtt Borisz Nyemcov ismert orosz ellenzéki politikusra, akit szombatra virradóra lőttek le Moszkvában.

Az MSZP által szervezett megemlékezésen a pártok képviselői egy-egy szál virágot helyeztek el a nagykövetség előtt, többen mécsest gyújtottak, s néhány szóban emlékeztek meg a történtekről.

A rendezvényen valamennyi párt képviselője megdöbbenésének adott hangot, részvétét fejezte ki a meggyilkolt orosz politikus családjának, politikai követőinek. Hangsúlyozták, hogy az orosz ellenzék, és világszerte valamennyi demokratikus ellenzéki erő számára nagy veszteséget jelent a példaképnek tekinthető Borisz Nyemcov halála.

Emellett több párt képviselője is felszólította Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy reagáljon a Moszkvában történtekre.

Harangozó Tamás, az MSZP frakcióvezető-helyettese, arról beszélt, ha az illiberális demokrácia működésének része az, amit Oroszországban látni, akkor minden magyar állampolgárnak el kell gondolnia, hogy egyetlen lépést is mehetünk-e tovább ezen az úton.

Kerék-Bárczy Szabolcs, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökségi tagja azt hangsúlyozta, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök és kormányának közvetett felelőssége nyilvánvaló ebben a cselekedetben. Borisz Nyemcov nem az első áldozat: "politikusok, értelmiségiek, újságírók estek már áldozatul ennek az orosz diktatúrának".

Szelényi Zsuzsanna, az Együtt politikusa hangsúlyozta: Magyarország számára is aggasztó, ami Oroszországban történik. A független országgyűlési képviselő szerint az orosz elnök politikája az "elnyomás új fázisát" jeleníti meg, amelyet "eltűnt emberek, politikai gyilkosságok, felderítetlen ügyek és háborús megoldások jellemeznek". Ezért - mint hozzátette - komolyan aggasztó, amikor Orbán Viktor Vlagyimir Putyinnal egyezkedik, s olyan "titkos megállapodásokat köt", amelyhez a magyar közvélemény nem jut hozzá.

Barabás Richárd, a Párbeszéd Magyarországért (PM) önkormányzati képviselője arról beszélt, látni lehet, hogy hová vezet az az út, amelyen Orbán Viktor elindult, mi lesz abból az országból, amely engedi, hogy egy ember vezesse.

Szél Bernadett, az LMP társelnöke a párt nevében részvétét fejezte ki az orosz politikus családja és politikai közössége felé. Schiffer András, az LMP másik társelnöke hozzátette: a Nyemcov-gyilkosság minden demokratikus országnak figyelmeztetés, hogy ha egy állam "elvonul" a diktatúra irányába, akkor ott "bármikor bármi, bárkivel megtörténhet".

Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt elnöke azt hangsúlyozta: olyan országban történt ez, amely "Orbán Viktornak példaképe". Kiemelte, hogy a magyar miniszterelnök Oroszországot is említette, azok között, ahol "illiberális államot" építenek. "Nem ez a példakép, hanem a nyugat" - szögezte le, példaként említve az Egyesült Államokat, ahol "nem az illiberális demokráciában hisznek".

Az 55 éves Borisz Nyemcovot - aki Vlagyimir Putyin orosz államfő egyik legkeményebb bírálója volt - szombatra virradóra lőtték le Moszkva központjában. A politikus egy ukrán hölggyel sétált az orosz főváros központjában, a Kreml tövénél kezdődő Bolsoj Moszkvorecki-hídon, amikor az ismeretlen támadó egy fehér színű gépkocsiból tüzet nyitott rá, és 7-9 golyót eresztett a politikusba. Vlagyimir Putyin szerint Borisz Nyemcov megölése "minden jellemzőjében bérgyilkosság és kizárólag provokatív jellegű volt".

Címlapról ajánljuk
Az óvóhelyre kellett menekíteni Kijevben a német gazdasági minisztert

Az óvóhelyre kellett menekíteni Kijevben a német gazdasági minisztert

A háború kitörése óta másodszor látogatott Ukrajnába a német gazdasági miniszter. Robert Habeck célja az volt, hogy a kétoldalú gazdasági kapcsolatok megerősítéséről tárgyaljon A vizit alig huszonnégy órás volt, közben ugyanakkor a háború viszontagságait egy kijevi óvóhelyen is tapasztalhatta.

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×