eur:
389.11
usd:
361.76
bux:
68882.55
2024. május 7. kedd Gizella

Balog: a kormány feladata lebontani az akadályokat a gyermekvállalás elől

A kormány feladata, hogy a gyermeket vállalni akaró családok előtt lebontsa az akadályokat, és kiszámítható életpályát nyújtson nekik - mondta az emberi erőforrások minisztere hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Balog Zoltán kiemelte, az elmúlt évben a kormány számos intézkedést hozott, hogy megkönnyítse a gyermeket vállalók életét, és a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb népesedési adatai is bíztatóak, hiszen 2014-ben olyan mértékben emelkedett a születések száma, amelyre az elmúlt öt évben nem volt példa - tette hozzá a miniszter.

A tárcavezető - ismertetve a statisztikai hivatal számait - elmondta, hogy 2010 óta tavaly született a legtöbb gyermek Magyarországon, 91 500, ami 3,2 százalékkal több, mint az azt megelőző évben. Jó hír az is - fűzte hozzá -, hogy 6,5 százalékkal csökkent a terhességmegszakítások száma tavaly a 2013-as adatokhoz képest, összességében pedig 2010 óta 20 százalékos csökkenés figyelhető meg az abortuszok számában.

Balog Zoltán szintén kedvezőnek ítélte, hogy az elmúlt évek számait figyelembe véve folyamatosan nő a házasságkötések száma: 2014-ben 38 700 házasság jött létre, 1714-gyel (4,6 százalékkal) több, mint 2013-ban. Megjegyezte, míg 2002 és 2010 között 23 százalékkal csökkent a házasságkötések száma, addig az elmúlt négy évben 9 százalékos emelkedés figyelhető meg.

Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár azokról az intézkedésekről számolt be, amelyeket a kormány tett azért, hogy a kívánt gyermekek megszülessenek, illetve a gyermeket vállaló családok életét megkönnyítsék.

Az államtitkár elmondta, a családi adókedvezmény rendszere révén tavaly 197 milliárd forint maradt a családoknál, és a becslések szerint az adóbevallás időszakáig ez 235 milliárd forintra fog emelkedni.

Novák Katalin beszámolt az egyéb juttatási formák alakulásáról is. Eszerint tavaly a gyed extrát 16 ezren, az úgynevezett testvér gyedet több mint 10 ezren, a diplomás gyedet pedig négyszáznál többen igényelték.

Címlapról ajánljuk

Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza

A kínaiak a fő világpolitikai stratégiája most a saját mozgástér bővítése, és a jövőben a többpólusú világrend kialakítása – mondta Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a kínai elnök látogatásának jelentőségéről, a pekingi diplomácia módszereiről, a küldöttség összetételéről és az orosz–kínai viszonyról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Gazdasági adatok tekintetében ma Németországból érkeztek fontos számok az ipar kilátásaival kapcsolatban, ezen kívül megjött az európai kiskereskedelmi adat is, illetve a hazai kiskereskedelmi számok is. Tegnap kimondottan jó hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken, nagyot tudott a hazai piacon ralizni az OTP. A magyar tőzsdén a Richter volt a legjobban teljesítő nagypapír, emellett pedig kitartott a tegnapi széleskörű optimizmus a piacokon, a vezető európai részvényindexek ezúttal is határozott pluszban álltak meg, míg Amerikában óvatos emelkedést láthattunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×