Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Balog: az a feladatunk, hogy áldozatból felelősek legyünk

Az áldozat szerep helyett a személyes felelősségvállalást ajánlotta a hallgatóság figyelmébe az emberi erőforrások minisztere a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat konferenciáján, szombaton Szegeden.

"Az a feladatunk, hogy áldozatból felelősek legyünk" - jelentette ki Balog Zoltán, hozzátéve: azon is múlik a ti személyes jövőtök és a magyar nemzet közös jövője is, hogy "be tudjuk-e ezt az utat járni".

"Akkor felelünk meg annak a küldetésnek, amiért megszülettünk, hogy ha felelősséget vállalunk magunkért" - hangsúlyozta a politikus.

A negyedik tanévét kezdő szakkollégiumi hálózat hallgatóihoz szólva azt mondta: az igazi elit mindig vállalja küldetését, felelősségét. "Azért vagyunk együtt, hogy ez ne legyen túl nagy teher" - fűzte hozzá.

A miniszter közölte: az állam és a kormány mellett komoly feladat hárul a magyarországi cigányság önszerveződésére. Fontosnak nevezte, hogy minden, saját identitással rendelkező társadalmi csoport körében olyan önszerveződések legyenek, amelyek a saját érdekeik bemutatása mellett alkalmasak és képesek az együttműködésre is.

Kitért arra: a magyarországi cigányságnak szövetségeseket kell keresnie, például az egyházakat. A keresztény egyházak ma ebben az ügyben sokkal előrébb járnak, mint akár öt vagy tíz évvel ezelőtt - mondta Balog Zoltán.

Szólt arról is, hogy a romák és nem romák együttélésében a konfliktus a kivétel, a pozitív példák vannak többségben, s a média felelőssége, hogy ez utóbbiakat is bemutassa.

Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat elnöke hangsúlyozta, a magyarországi roma politikában az egyik leginkább előremutató dolog a szakkollégiumi hálózat létrejötte és működése.

Hozzátette, a cigány emberek számítanak a hallgatókra, szakmai és szellemi támaszként tekintenek rájuk. Sokkal több diplomásra, felelősen gondolkodó cigány emberre van szükség - mondta a politikus, aki arra biztatta a diákokat, kapcsolódjanak be a roma közéletbe.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről
Cikkünk frissül

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

Miskolcon a digitális polgári körök gyűlésének vendége volt Orbán Viktor. Az esemény leginkább kérdezz-felelek formában zajlott, a megjelentek kérdezhettek a pártelnök-miniszterelnöktől. A Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, és ha eldöntötték, akkor áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér. Kijelentette, a Benes-dekrétumok ügyét rendbe kell tenni, a joghátrányt szenvedők segítséget fognak kapni. Jelezte, a Kassa-Miskolc gyorsvasút beleilleszkedne a kormány nemzetstratégiájába. Orbán Viktor felsorolta nagy terveit is, megnevezte közülük a legnagyobbat.

Könyörgőre fogja az operatív törzs: nincs vége a télnek, visszatér a -20 fok

A meteorológiai előrejelzések alapján szombaton a Nyugat-Dunántúlon minimális ónos esőre, míg az országban többfelé ködre kell számítani, vasárnap estétől pedig újra extrém hideg, akár -15, -20 Celsius-fok is várható, elsősorban az északkeleti országrészben – közölte az operatív törzs szombaton.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×