eur:
389.02
usd:
361.9
bux:
68900.51
2024. május 9. csütörtök Gergely

Rohamosan terjed az Ebola

Rohamosan terjed az Ebola-járvány Libériában, a nyugat-afrikai országban a következő három hét során újabb megbetegedések ezrei várhatóak - közölte hétfőn az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

A nemzetközi szervezet közleményében azt írta, hogy a motorkerékpáros és a hagyományos taxik "a vírus terjedésének a melegágyai" Libériában, ahol az Ebola-elleni hagyományos intézkedések eddig "nem bizonyultak elegendőnek".

A WHO szerint a segélyszervezeteknek jelentősen fokozniuk kell a járvány terjedésének megfékezését célzó erőfeszítéseiket Nyugat-Afrikában. A legfrissebb információk szerint eddig 1871 megbetegedést regisztráltak Libériában, ebből 1089-en életüket vesztették.

Justine Greening brit nemzetközi fejlesztési miniszter eközben bejelentette, hogy Nagy-Britannia katonai és humanitárius szakértőket küld Sierra Leonéba, hogy hozzanak létre egy járványügyi központot a betegség által sújtott országban. A 62 ágyas létesítmény a tervek szerint nyolc héten belül megkezdi a működését a főváros, Freetown közelében.

Hivatalos adatok szerint eddig közel kétezer-egyszázan haltak meg a kór okozta betegségben Guineában, Libériában és Sierra Leonéban. A vírus eddig csaknem négyezer embert betegített meg.

Ez a legsúlyosabb Ebola-járvány a vírus csaknem negyven évvel ezelőtti megjelenése óta. A kór mostani terjedése februárban Guineában kezdődött, a járvány azóta Nigériára, Sierra Leonéra és Libériára is átterjedt. A járvány vérrel és más testnedvvel terjed. A betegség tünetei közé tartozik egyebek közt a hirtelen felszökő láz, a hasmenés, a hányás és bizonyos esetekben a belső vérzés. A vírus hatására összeomlik a szervezet véralvasztó képessége, fellép az elvérzés veszélye, majd a betegség végzetessé válik. Az Ebola-vírust a Kongó egyik mellékfolyója után nevezték el, ahol a kórokozót 1976-ban felfedezték.

Az amerikai hadsereg segítséget fog nyújtani az Ebola-járvány elleni, eddig meglehetősen kaotikus és alacsony hatékonyságú nyugat-afrikai védekezéshez - közölte hétfői számába a The Washington Post.

A lap idézte Barack Obama elnököt, aki egy hétvégi televíziós interjúban azt kijelentette: noha rövid távon csekély az esélye annak, hogy a járvány átterjedjen az Egyesült Államokra, ha Amerikai és más országok nem küldenek a járvány sújtotta térségbe felszerelést és szakembereket, akkor a helyzet megváltozhat és a vírus a mutáció által könnyebben közvetíthetővé válik.

"És akkor az (a járvány) súlyos fenyegetéssé válhat az Egyesült Államok számára" - nyilatkozott Obama az NBC-nek.

Az elnök szerint a katonai eszközöket egyebek között elkülönítő egységek létrehozására és üzemeltetésére, valamint a világ minden részéről összesereglett egészségügyi szakemberek biztosításágának szavatolására lehet felhasználni.

Hivatalos adatok szerint idén közel 2100-an haltak meg a kór okozta betegségben Nyugat-Afrikában. A vírustól eddig csaknem 4000 embert betegedett meg.

A mostani a legsúlyosabb Ebola-járvány a vírus csaknem negyven évvel ezelőtti felfedezése óta. A kór mostani terjedése februárban Guineában kezdődött, a járvány azóta Nigériára, Sierra Leonéra, Libériára és Szenegálra is átterjedt. A járvány vérrel és más testnedvvel terjed. A betegség tünetei közé tartozik egyebek közt a hirtelen felszökő láz, a hasmenés, a hányás és bizonyos esetekben a belső vérzés. A vírus hatására összeomlik a szervezet véralvasztó képessége. Az Ebola-vírust a Kongó egyik mellékfolyója után nevezték el, ahol a kórokozót 1976-ban felfedezték.

Az Orvosok Határok Nélkül elnevezésű nemzetközi segélyszervezet a múlt héten arra figyelmeztetett, hogy egyre csökken az esélye annak, hogy meg lehessen fékezni a járványt. A szervezet azzal vádolta meg a világ vezetőit, hogy nem ismerik fel a válság súlyosságát és arra figyelmeztetett, hogy a nyugat-afrikai kormányok és a jótékonysági szervezetek anyagi eszközei elégtelenek a halálos kór feltartóztatásához.

Az ENSZ ugyancsak a múlt héten 600 millió dollárra becsülte a járvány leküzdésének, valamint annak a költségeit, hogy orvosolni lehessen a betegség következtében keletkezett, szélesebb értelemben vett gazdasági és társadalmi károkat.

Ned Price, a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának szóvivője szerint az amerikai kormányzat eddig több mint 100 millió dollárt költött el a térségben és az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége (USAID) további 75 milliónyi ráfordítást tervez. A régióban több mint 100 amerikai egészségügyi szakember tevékenykedik, zömmel a járványügyi és megelőzési hatóság (CDC) szervezésében.

Az amerikai kormány arra kérte a kongresszust, hogy szavazzon meg további 88 millió dollárt a CDC-nek, hogy az további szakembereket és laboratóriumi felszerelést küldhessen Nyugat-Afrikába.

Címlapról ajánljuk
Megérkezett a kínai elnök Budapestre
videó, képek

Megérkezett a kínai elnök Budapestre

Este kilenc óra előtt szállt le Hszi Csin-ping gépe a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Orbán Viktor és Lévai Anikó fogadta az elnöki párt.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.09. csütörtök, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Felemás zárás a tőzsdéken

Felemás zárás a tőzsdéken

Szerda reggel kedvezőtlen hangulatban telt a kereskedés Ázsiában, ezt követően pedig ugyan reggel jó hangulatban indult a nap Európában, de a déli órákra megtorpant az emelkedés. A magyar tőzsde ma alulteljesítő volt, ami elsősorban az OTP eséséből adódott. A hazai nagypapírok közül nagyot ralizott azonban a Mol, a befektetők megkönnyebbültek a hírre, hogy a kormány szerint az üzemanyagkereskedők eleget tettek a kormány kérésének az elmúlt két hétben. Egyre rosszabra fordul a hangulat az amerikai tőzsdéken, nem kizárt, hogy megszakad ma az öt napja tartó emelkedő széria.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×