Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Hétfőn nem hallgatják meg Matolcsyt

Hétfőn hallgatná meg a Magyar Nemzeti Bank elnökét az Országgyűlés költségvetési bizottsága a jegybank legutóbbi kiadásairól, ha a kormánypárti képviselők és maga a jegybankelnök nem tartaná törvénytelennek az eljárást.

Mára hívta össze a testület szocialista elnöke, Burány Sándor az Országgyűlés költségvetési bizottságát, hogy meghallgassák Matolcsy György jegybankelnököt a Magyar Nemzeti Bank közelmúltban nyilvánosságra került kiadásairól. Az előző hetek híradásai alapján a jegybank több mint kétszázmilliárd forintot adott saját alapítványainak közgazdászképzés céljára, emellett az MNB megvásárolta a tiszaroffi kastélyszállót, valamint a budapesti Eiffel Palace-t.

Az Országgyűlés költségvetési bizottságának elnöke korábban azt mondta: "Meghallgatnánk tisztelettel a felügyelőbizottság volt tagjait és Matolcsy Györgyöt is személyesen, hogy ezek a kiadások mennyiben függnek össze az államháztartás hiányával, a mi szakmai álláspontunk szerint ugyanis ezt növelik. Ezen keresztül az államadósságot is növelik. A hatályos törvényi rendelkezések szerint ugyanis a Magyar Nemzeti Bank mindenkori veszteségét a magyar költségvetés téríti meg és a Magyar Nemzeti Bank esetleges nyereségét pedig köteles befizetni az államkasszába."

Burány Sándor az ülés összehívásakor hangsúlyozta, hogy a meghallgatást az MSZP, az LMP és az Együtt-PM is kezdeményezte, mert a Magyar Nemzeti Bank alapvető feladataihoz nem kapcsolódó közpénzkifizetésekről van szó, így az MSZP azt is kezdeményezni fogja, hogy az Állami Számvevőszék tartson rendkívüli ellenőrzést a jegybanknál.

A költségvetési bizottság fideszes alelnöke Szűcs Lajos viszont úgy vélte, hogy a szocialista politikus törvénytelenül hívta össze a testület ülését, mivel a pénzügyek és a számvevőszéki ügyek nem a költségvetési, hanem a gazdasági bizottság hatáskörébe tartoznak, Matolcsy György jegybankelnök pedig kizárólag a gazdasági bizottságnak tartozik beszámolási kötelezettséggel.

Ezen az állásponton volt a jegybankelnök is. Szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank egyértelművé tette, hogy Matolcsy György nem megy el a költségvetési bizottság ülésére.
Mindezek nyomán az LMP kezdeményezte, hogy a gazdasági bizottság hallgassa meg a jegybankelnököt a Magyar Nemzeti Bank kiadásairól.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×