Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

11 főpolgármester-jelölt lehet

Hétfő délután négy órakor lejárt a főpolgármester-jelöltek bejelentésére rendelkezésre álló határidő, a már nyilvántartásba vett Fidesz-KDNP-s és jobbikos jelölt, valamint az ajánlásait pénteken leadó LMP-s és Együtt-PM-es jelölt mellett további kilenc jelölt adta le ajánlásait a Fővárosi Választási Irodánál (FVI). A szociáldemokraták hétfőn bejelentették, nem indítják el jelöltjüket, az egyik független jelöltnek pedig nincs meg a szükséges számú ajánlása, így legfeljebb 11-en lehetnek majd a szavazólapon.

Tarlós Istvánt, a Fidesz-KDNP és Staudt Gábort, a Jobbik főpolgármester-jelöltjét a Fővárosi Választási Bizottság (FVB) múlt héten vette nyilvántartásba. Az Együtt-PM és az LMP pénteken nyújtotta be az összegyűjtött ajánlásokat, Falus Ferenc és Csárdi Antal nyilvántartásba vételéről várhatóan hétfő délutáni ülésén dönt az FVB.

A hétfő 16 órai határidőig még kilenc jelölt leadta ajánlásait a FVI-nél, azonban a Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártja és a Magyar Nők Szövetsége hétfőn úgy döntött, nem támogatják a továbbiakban Fürst Izabellát, és mégsem indítják a választáson. Sárkány György András függetlenként indulni szándékozó jelölt pedig az MTI-nek az FVI folyosóján az ajánlóívek leadásakor azt mondta, nem gyűlt össze a szükséges számú ajánlása.

Ez azt jelenti, hogy tizenegy jelölt versenghet a főpolgármesteri cím elnyeréséért abban az esetben, ha a hétfőn leadott ajánlások között legalább 5-5 ezer érvényes ajánlást találnak.

Az ajánlások ellenőrzésére három napja van a Fővárosi Választási Irodának, az FVB-nek pedig legkésőbb péntek éjfélig kell döntenie a jelöltek nyilvántartásba vételéről. Azonban csak az ajánlások ellenőrzése és a jogorvoslatok lezárulta után, jövő hét elején derül ki, végül hányan lesznek a szavazólapon.

A főpolgármester-jelöltséghez szükséges ajánlások összegyűjtéséhez 13 ember igényelt ajánlóívet a választási irodától: Ács László (Zöldek Pártja), Bodnár Zoltán (Magyar Liberális Párt), Bokros Lajos (Modern Magyarország Mozgalom Párt), Csárdi Antal (LMP), Falus Ferenc (Együtt-PM), Fürst Izabella (Magyar Nők Szövetsége, Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártja), Staudt Gábor (Jobbik Magyarországért Mozgalom), Tarlós István (Fidesz-KDNP), Thürmer Gyula (Magyar Munkáspárt). Átvette az ajánlásgyűjtő íveket négy független jelölt is: Galyas István, Magyar György, Sárkány György András és Szegedi László.

A választási eljárásról szóló törvény szerint valamennyi ajánlóívet le kell adniuk a jelölteknek a jelöltbejelentésre nyitva álló határidőig, különben a bizottság ajánlóívenként 10 ezer forint bírságot szab ki.

Címlapról ajánljuk
Klímavédelem: így homályosítaná el a napot technológusok egy csoportja

Klímavédelem: így homályosítaná el a napot technológusok egy csoportja

Lehet, hogy hamarosan igazzá válik a mondás, hogy „a Napra lehet nézni, de rád nem”? Egy startup (befektetők dollármillióival a háta mögött) egy olyan módszer kidolgozásán ügyködik, amellyel tompítani lehetne a Földet érő napfényt. Ez eszközt kínálna a globális felmelegedés elleni fellépésre. A klímaaktivisták hevesen reagáltak, miközben politikai akadályai is lehetnek a merész elképzelésnek.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×