Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Suchman szerint a marcali MSZP-s jelölt antiszemita nézeteket vall

Suchman Tamás szocialista politikus szerint az MSZP marcali elnöke antiszemita nézeteket vall.

A volt privatizációs miniszter a HírTV-nek arra a kérdésére, hogy azért támadják-e, mert kiáll a zsidóságért az MSZP-n belül, igennel válaszolt. Szerinte Harján Dávid szocialista választókerületi elnök ezért nem fogad el semmit, amit ő mond.

Kifejtette, hogy helyben vitát kezdeményezett erről az elnökségben, de a vezetésből "nem vitték ezt tovább" megyei, illetve országos szintre.

Arra a kérdésre, hogy antiszemita nézetek állnak-e a hátterében annak, hogy nem az ő jelöltjeit fogadta el a helyi elnökség, Suchman Tamás úgy reagált, hogy "mit mondjak, hogy ha Magyarországon a baloldalnak 38 százaléka, akkor pont Somogyban nulla százalék?"

Kérdésre arról is tájékoztatott, hogy a zsidósággal kapcsolatos helyi problémáról beszélt az országos vezetőséggel, azt mondta, kérte, hogy foglalkozzanak ezzel, de senki sem kérdezte azóta. Azt ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az országos vezetés tagjai nem antiszemiták, "csak nem elég bátrak".

A politikus elismerte, azt üzente Harján Dávidnak, hogy megüti a száját, erről azt mondta, ez olyan, mint amikor a gyerekeknek a szájára vernek, ezzel akarta fegyelmezni.

Harján Dávid a HírTV-nek azt mondta, Suchman Tamás össze-vissza beszél, próbálja megmagyarázni a megmagyarázhatatlant.

Az MSZP marcali választókerületi elnöke, azután jelentette fel Suchman Tamás szocialista politikust, hogy állítása szerint a volt privatizációs miniszter őt és barátnőjét is megfenyegette, ráborította az asztalt múlt pénteken a marcali piacon, ahol ajánlásokat gyűjtöttek.

Harján Dávid az MTI-nek az előzményekről kedden elmondta: hónapok óta nem beszélt a marcali politikussal, aki a pénteki aláírásgyűjtő akció előtti napon telefonon kereste, de a hívást nem tudta fogadni; később egy üzenetet hagyott számára, ami arról szólt, hogy ne merjen Marcaliba menni, mert meg fogja verni.

Méhes Dóra, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI érdeklődésére annyit mondott: kedden megérkezett a feljelentés a Marcali Rendőrkapitányságra, s az ügyben elrendelték a nyomozást.

Suchman Tamás kedden először az MTI-nek azt mondta, hogy nem történt semmi, majd azt, hogy nem is az aláírásgyűjtők miatt ment a piacra, hanem azért, mert minden pénteken ezt teszi, hogy ott beszélgessen az emberekkel.

Ami az asztalborogatást illeti, az szerinte "véletlen" volt. "Megbotlottam" - mondta, majd a történtekről úgy számolt be, hogy nem ő volt az, aki számon kérte Harján Dávidtól, hogy mit keres ott, hanem éppen fordítva volt.

Címlapról ajánljuk
Saját mobilja van egyre több óvodásnak, tiktokozik a gyerekek háromnegyede – a magyar valóság számokban

Saját mobilja van egyre több óvodásnak, tiktokozik a gyerekek háromnegyede – a magyar valóság számokban

Egyre több óvodás gyermeknek van saját telefonja, a gyermekek 7 százaléka pedig már 4–6 évesen mobilhasználó – derült ki az NMHH reprezentatív kutatásából, amelyet 2 ezer szülő és 2 ezer 7 és 16 év közötti gyermek megkérdezésével végeztek el. A felmérés rámutat arra is, hogy a gyerekek szabadidejük egyre nagyobb részét töltik digitális platformokon, a szülők egyre passzívabbak, a mesterséges intelligenciának pedig mindenki jobban hisz a kelleténél.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×