eur:
413.65
usd:
401.53
bux:
81178.25
2025. január 10. péntek Melánia

A Jobbik elfogultságot gyanít a Kúria egyik ítéletében

A Jobbik az Országos Bírósági Hivatal elnökéhez és a Legfőbb Ügyészhez fordul annak kivizsgálása érdekében, hogy Molnár Gyula szocialista politikus ügyében olyan kúriai bíró hozott felmentő ítéletet, aki korábban az MSZP alkotmánybíró-jelöltje volt.

Novák Előd, a Jobbik alelnöke szerdai sajtótájékoztatóján arról beszélt: egy névtelen levélből értesültek arról, hogy az "MSZP politikusbűnözőjét" Mészár Róza mentette fel harmadfokon a Kúrián, aki 2010-ben a szocialisták alkotmánybíró-jelöltje volt. A politikus bírálta, hogy az ügyben a bíró nem jelentette elfogultságát és az ügyész sem kezdeményezte kizárását.

Elképesztőnek nevezte, hogy az MSZP volt jelöltje hozhatott egyszemélyes döntést a párt egyik legnagyobb vihart kiváltó esetében, amelyben a másodfokú ítélet még letöltendő börtönt szabott ki Molnár Gyulára.

A Jobbik az ügy kivizsgálását kéri Handó Tündétől, az OBH elnökétől, a Legfőbb Ügyészhez pedig írásbeli kérdéssel is fordulnak, amelyben arra kíváncsiak, miért nem kezdeményezték a hatályos jogi szabályozás szerint a bírónő kizárását.

A Kúria május 20-án bizonyítottság hiányában jogerősen felmentette Molnár Gyula volt újbudai szocialista polgármestert és Lakos Imre volt szabad demokrata alpolgármestert a hivatali visszaélés vádja alól. Hoffmann Tamás, az újbudai Fidesz elnöke, polgármester az ítéletre reagálva akkor szintén megemlítette, hogy a Kúria ügyben eljáró döntnöke 2010-ben az MSZP alkotmánybíró-jelöltje volt.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.01.10. péntek, 18:00
Kőrösi Csaba
a Kék Bolygó Alapítvány stratégiai igazgatója
Heves összecsapások Kurszkban, elindult a Biden-adminisztráció utolsó fegyverszállítmánya - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Heves összecsapások Kurszkban, elindult a Biden-adminisztráció utolsó fegyverszállítmánya - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Továbbra is heves harcok zajlanak az oroszországi kurszk-régióban, ahol az ukrán csapatok vasárnap indítottak újabb offenzívát. Kijev állítása szerint egy komolyabb orosz ellentámadást is vissza tudtak verni. Ezzel párhuzamosan tisztázódtak az utolsó, Joe Biden amerikai elnök által összeállított amerikai fegyverszállítmány részletei is. Biden január 20-án hagyja el a Fehér Házat, a szakértők egyelőre csak találgatják, hogy Donald Trump megválasztott elnök milyen lépéseket fog tenni. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×