Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

Lázár: támogatást kapnak a hitel nélkül gazdálkodó települések

Már idén támogatást kapnak fejlesztéseik megvalósításához azok az önkormányzatok, melyek az elmúlt években hitel nélkül gazdálkodtak - jelentette ki Lázár János pénteken Kiszomboron.

Egy hónapon belül döntés születhet azoknak a településeknek a támogatásáról, amelyek önkormányzatai nem halmoztak föl adósságot, a kormány 10 milliárd forintot különített el erre a célra - mondta a Miniszterelnökséget vezető államtitkár a Csongrád megyei község művelődési házában rendezett lakossági fórumon mintegy félszáz ember előtt.

A következő három évben összesen 50 milliárd forint áll rendelkezésre azon önkormányzatok beruházásainak megvalósítására, melyek józan beosztó gazdálkodással, hitel felvétele nélkül egyszerre működtették és fejlesztették településüket - fogalmazott a politikus.

Egy Kiszombor nagyságú, 4 ezer lakosú községnek 400 millió forint fejlesztési támogatás juthat - közölte Lázár János. A politikus a lehetséges fejlesztések között említette az önkormányzati fönntartású intézmények energetikai korszerűsítését, a település elérhetőségét, illetve a foglalkoztatást, a település megtartóképességét javító beruházásokat.

Az államtitkár hangsúlyozta, a most kezdődő uniós költségvetési ciklus fejlesztési forrásaira már májusban, júniusban kiírják az első pályázatokat, így a települések nem várhatnak fejlesztési terveik elkészítésével az októberi helyhatósági választásokig.

A következő években az uniós támogatások 60 százalékát gazdaságfejlesztésre fordítják. Emellett jut forrás a települések alapinfrastruktúrájának javítására, és az önkormányzatok a nehéz körülmények között élők helyzetén is változtathatnak, elsősorban a házi beteggondozásra koncentráló időgondozás, valamint a gyermekes családoknak segítő szolgáltatások fejlesztésére - tudatta a politikus.

Az államtitkár a térség fontos közlekedési fejlesztései között említette a makói északnyugati elkerülő út megépítését, illetve a román határig az idén elkészülő M43-as autópálya összekötését a jelenlegi nagylaki határátkelőhellyel. Ez utóbbira azért van szükség, mert a sztráda a román oldalon nem készült el, és egyelőre a szomszédos ország nem lett a schengeni övezet tagja, így szükség van a határellenőrzésre is.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×