Infostart.hu
eur:
363.3
usd:
314.94
bux:
150022.25
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Ügyészségi álláspont ellenére pótmagánvádas eljárás indult Hernádi Zsolt ellen

Pótmagánvádas eljárás indult a Mol elnök-vezérigazgatója, Hernádi Zsolt ellen - közölte a Mol pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Magyarországon pótmagánvádas eljárás indult a MOL-csoport elnök-vezérigazgatója, Hernádi Zsolt ellen. A vádat egy korábbi MOL alkalmazott és kisrészvényes terjesztette elő képviselője útján, a horvát és a magyar sajtóban megjelent hírek alapján - olvasható a Mol közleményében. A MOL nem szereplője az eljárásnak. Az ügyet az illetékes Fővárosi Törvényszék tárgyalja.

Az ügy előzménye, hogy a Legfőbb Ügyészség 2012 januárjában az ügyben folytatott nyomozást bűncselekmény hiányában megszüntette. Ezt követően az azonos tényálláson alapuló feljelentést elutasította, miként az ez ellen emelt panaszt is. A magánszemély azt követően döntött a pótmagánvádas eljárás megindításáról.

A MOL-csoport fontosnak tartja megemlíteni, hogy a Fővárosi Törvényszék a horvát bíróság által kiadott Európai Elfogatóparancs végrehajtását jogerős határozatban 2013. október 7-én megtagadta.

Meggyőződésünk, hogy a magyar bíróság tisztességes és korrekt módon folytatja le az eljárást, melynek eredményeként megnyugtató döntés születik - áll a közleményben.

Címlapról ajánljuk
Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Minden európai folyón gondot okoz az alacsony vízállás, az áruszállítás szempontjából fontos Rajna és Duna legnagyobb részén gyakorlatilag ellehetetlenült a teherhajózás – mondta el az InfoRádióban a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke. Bencsik Attila hangsúlyozta: csak azokon a folyószakaszokon tudnak közlekedni a hajók, ahol vízlépcsőt építettek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×