Infostart.hu
eur:
363.96
usd:
315.74
bux:
150296.58
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Németh Lászlóné: Alaptalannak bizonyultak a brüsszeli kifogások

Az állami vagyon tekintetében az akvizíciók voltak az elmúlt két évben hangsúlyosak, és várhatóak még további vásárlások is - mondta Németh Lászlónél nemzeti fejlesztési miniszter az Inforádió Aréna című műsorában.

A kormány által meghatározott cél volt, hogy a kisebb értékű, és az állam számára kevésbé hasznosítható vagyonelemeket piacra dobja, ellenben az állami vállalatokat megerősítse és a stratégiai ágazatokban tevékenykedő nagyobb cégekben tulajdont szerezzen - hangsúlyozta a nemzeti fejlesztési miniszter, aki példaként említette a Mol kisebbségi tulajdonrészét, a Rábát, a Takarékbankot és a gáztározókat is.

Németh Lászlóné hangsúlyozta: utóbbi nem vagyongazdálkodási, hanem energiaellátás-biztonsági szempontból volt fontos a kormány számára. A 2013-14-es évre szóló szerződés véglegesítését a Gazprommal már a kormány tárgyalja - tette hozzá a miniszter.

A miniszter ismét megerősítette, hogy az év végéig még várhatóak újabb akvizíciók közműszolgáltatóknál, de mivel ezekről a tárgyalások folynak, nem mondhat semmilyen információt.

MÁV, autópálya, e-útdíj

Jó ütemben halad a MÁV átalakítása, és további közúti fejlesztések várhatóak - erről is az Arénában beszélt Németh Lászlóné.

2012-ben már pozitív üzemi eredménnyel zárt a MÁV, ami azt jelenti, hogy az eddigi hatékonysági intézkedések megfelelőek voltak - mondta a nemzeti fejlesztési miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában. Hangsúlyozta, a hatékonyságnövelő intézkedéseket követi a MÁV-csoport strukturális átalakítása, így a pályavasút és a személyszállítás elkülönült üzletágak lesznek jövő év elejétől. Németh Lászlóné szerint a változások egyértelműen pozitívak.

A közutak állapotáról Németh Lászlóné azt mondta: 2010-es felmérésük szerint mintegy 150 milliárd forintos elmaradás volt a felújításokban, mára ennek jelentős részét ledolgozták, jelenleg is vannak útfelújítások, és egy újabb 30 milliárdos fejlesztés várható.

A miniszter beszélt arról is, hogy az állami autópálya kezelőt átalakították, és a közúti tevékenységet a magyar közút kapta meg. Németh Lászlóné úgy fogalmazott: az autópálya kezelő november elsejétől csak az útdíjjal foglalkozik majd, a magyar közútnál pedig a teljes magyarországi úthálózat kezelése, üzemeltetése lesz.

Az elektronikus útdíjról Németh Lászlóné úgy fogalmazott: sokan voltak, akik túl optimistának tartották a kormány terveit a rendszer elindulásakor, de sikerült úgy bevezetni az e-útdíjat, hogy nem alakultak ki nagyobb torlódások, tiltakozások, a tapasztalatok pedig azt mutatják, hogy a fuvarozók az egy alkalomra szóló viszonylati jegyet használják a leginkább. És úgy tűnik, a brüsszeli kifogások is alaptalannak bizonyultak - tette hozzá Németh Lászlóné, aki azt is elmondta: a Sólyom Légitársaságba nem száll be az állam, szerinte komoly szakmai befektetőt a Malév újraindításához nem nagyon lehet találni.

Címlapról ajánljuk

Magyar Péter Paksról: 160 méter szélességben emeli meg a két bárka a Duna fenekét, a honvédek rakják a követ

Megkezdődött a jogszabályi és fizikai munka is a Duna vízszintcsökkenése mentén, a folyó vízszintjét két bárka elsüllyesztésével és egy víz alatti kőgát (ugrató) építésével emelhetik meg, a teljes munka 3-4 hetet vesz igénybe.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Elsötétült a nap Európában: meglepő helyen is nyomot hagyott a teljes napfogyatkozás

Elsötétült a nap Európában: meglepő helyen is nyomot hagyott a teljes napfogyatkozás

Szerda este részleges napfogyatkozás volt megfigyelhető Magyarországról, Izlandon, Spanyolországbanés a Baleár-szigeteken pedig teljes fogyatkozásban gyönyörködhettek az emberek. Itthon a takarás szintje az ország nyugati részén, Sopron térségében volt a legnagyobb. A minősített napfogyatkozás-néző szemüvegek és napszűrő fóliák már a jelenség előtt elfogytak a hazai boltokból, az utolsó darabokért a szaküzletekben 1500 forint körüli összeget, az internetes másodpiacon pedig 3000–5000 forintot is elkértek. A Google Trends adatai alapján megnéztük, hogyan mozgatta meg az internetezőket az égi jelenség.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×