Infostart.hu
eur:
364.03
usd:
315.48
bux:
149540.18
2026. augusztus 12. szerda Klára

Osztrák vadorzó: Soha nem fognak elkapni

Beismerte ámokfutását a kedden négy embert megölő osztrák vadorzó, de egy barátjával folytatott telefonbeszélgetés során, amelyről az osztrák bulvársajtó számolt be, azt mondta, "soha nem fognak elkapni"

"Sajnos igaz: én vagyok az annabergi vadorzó!" - idézte az 55 éves, Alois H. nevű férfi szavait a barát a Kronen Zeitung című lapnak nyilatkozva.

"Engem is meglőttek, a hasamon. De most már egálban vagyunk. A Burgit (a férfi juhászkutyájának beceneve) is lelőttem már, de engem soha nem fognak elkapni" - mondta barátjának az ámokfutó.

A barát a Kurier című lap kérdésére azt is elmondta: a vadorzó néhány hete kezdett el arról beszélni, hogy problémái vannak. Az orvvadász azt állította neki, úgy érzi, mintha valamiféle "második énje" lenne.

Az osztrák rendőrség által már korábban körözött orvvadász kedden három rendőrt és egy vöröskeresztes alkalmazottat ölt meg, miután a hatóságok megpróbálták letartóztatni. A támadó elmenekült, és a Bécstől mintegy 70 kilométerre nyugatra fekvő Melk közeli tanyáján barikádozta el magát. Onnan időnként lövéseket ad le.

A nagy mennyiségű lőszerrel felszerelkezett férfi házát különleges rendőri egységek vették körül. A hatóságoknak még nem sikerült kapcsolatba lépniük az orvvadásszal.

Címlapról ajánljuk
Ukrán aggodalmak: a vártnál gyorsabban fejlesztik az „orosz Starlinket”

Ukrán aggodalmak: a vártnál gyorsabban fejlesztik az „orosz Starlinket”

Ukrajnában aggodalmat keltett, hogy Oroszország a vártnál gyorsabban fejleszti saját műholdas internet-hálózatát. Kijevnek sikerült elérnie, hogy az oroszokat letiltsák a Starlink-rendszerről. Ők viszont saját műholdas hálójukat jövőre hússzorosára bővíthetik, segítve a drón-hadviselést és a harctéri kommunikációt.

Több napos fesztivállá változik augusztus huszadika, 18 helyett 4 milliárd forintból – kormányzati bejelentés

Hat hét alatt összerakta a Centrum Production az augusztus 20-ai ünnepségsorozat művészeti koncepcióját, ahol mindenki ízlésének próbálnak megfelelni, augusztus 19-től egészen 23-ig. A drón-, fény- és tűzijátékshow-ban kicsúcsosodó események idén a budai rakpartról lesznek a legjobban láthatók, és az ünnepségsorozat az eddigi 18 helyett 4 milliárd forintból kijönnek. Lesz olcsó ásványvíz és sör is.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×