Infostart.hu
eur:
365.41
usd:
316.57
bux:
149903.82
2026. augusztus 12. szerda Klára

Még ebben a hónapban megalakulhat a Nemzeti Választási Bizottság

Még ebben a hónapban megalakulhat a Nemzeti Választási Bizottság (NVB), mert a törvény értelmében a köztársasági elnök javaslatára az Országgyűlésnek szeptember 30-áig meg kell választania a testület tagjait.

Az NVB megalakulásával az Országos Választási Bizottság (OVB) tagjainak mandátuma megszűnik, ám elképzelhető, hogy az új testületben lesznek korábbi OVB-tagok is. Az államfő javaslatára az Országgyűlésnek hét jogász végzettségű tagot, valamint három póttagot kell választania az NVB-be. Ez kettővel több, mint a jelenlegi OVB létszáma.

Az Országgyűlés a tagokat kétharmados többséggel választja meg, ám ha ez két alkalommal nem sikerül, a harmadik körben már elég a jelenlévő képviselők egyszerű többsége.

A parlament által választott tagok mandátuma kilenc évre szól. Az alakuló ülésen a tagok maguk közül választanak elnököt és elnökhelyettest.

Az új testületbe ezután a parlamenti frakcióval rendelkező pártok delegálhatnak egy-egy tagot. Ez azt jelenti, hogy az NVB-nek szeptemberben várhatóan 12 tagja lesz.

A pártok által delegált tagoknak ugyanolyan jogaik lesznek, mint a parlament által választottaknak, csak nem kapnak tiszteletdíjat a munkájukért. Az NVB-be a pártok által delegált tagoknak a mandátuma az országgyűlési választások kiírásáig szól. A pártdelegált tagok mandátuma ekkor - az államfői bejelentéssel - megszűnik, és csak a hét, Országgyűlés által választott tag dolgozhat tovább.

Az NVB létszáma a kampányidőszakban bővülhet majd ki újra az országos listát állítani tudó pártok, valamint az országos listát állító országos nemzetiségi önkormányzatok delegáltjaival. Ez utóbbi változás a korábbi delegálási rendszerhez képest, és egyben azt is jelenti, hogy akár mind a 13 nemzetiség tagot küldhet az NVB-be. A nemzetiségi megbízottak azonban csak az őket érintő ügyekben szavazhatnak.

Az NVB-be az Európai Parlamenti választásra országos listát állító pártok is küldhetnek delegáltakat.

A pártok által delegált tagok megbízatása a választási eredmény jogerős kihirdetésével ér majd véget, utána ismét csak azok a pártok delegálhatnak tagot az NVB-be, amelyek az új Országgyűlésben frakciót tudtak alakítani.

Címlapról ajánljuk

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Nagyjából stagnáltak a hétfői kereskedésben a vezető európai és amerikai részvényindexek, a befektetők újabb impulzusokra várnak. Témákból pedig van bőven, a befektetők a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság, a magasabb olajárak és az inflációs kockázatok mellett már a szerdai amerikai inflációs adatra figyelnek, ami érdemben befolyásolhatja az amerikai jegybank kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Kedden vegyesen alakult az ázsiai részvénypiacok mozgása, a dél-koreai tőzsde erősödött, a kínai részvénypiacok viszont estek. Az európai és az amerikai tőzsdéken kis elmozdulásokkal zajlott a kereskedés (az európai indexek enyhe emelkedéssel, az amerikaiak minimális csökkenéssel zárták a napot), de az iráni háborúról érkező rossz hírek miatt nem tud javulni a piaci hangulat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×