eur:
394.38
usd:
370.2
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Andor László konstruktívan szavaz a túlzottdeficit-eljárásról

Az utóbbi időben hathatós intézkedések történtek a magyar kormány részéről a túlzottdeficit-eljárás megszüntetésére - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi összetartozásért felelős biztosa. Andor László szerint a jelek pozitív irányba mutatnak.

A Magyarországra vonatkozó túlzottdeficit-eljárás és a fiskális konszolidáció nemcsak számunkra, hanem az Európai Unió számára is fontos kérdés - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Andor László. A foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi összetartozásért felelős uniós biztos szerint a hathatós intézkedéseknek köszönhetően kialakulni látszik, hogy tartósan 3 százalék alatt tud maradni a költségvetési hiány.

A novemberi előrejelzés és az azt követő tárgyalások után némi optimizmussal lehet előretekinteni a bizottság eljárással kapcsolatos döntésére, de a megszüntetés még nem borítékolható - emelte ki.

Andror László elmondta: a döntés előtt még intenzív egyeztetés folyik az érintettek között. Arra a kérdésre, hogy uniós biztosként hogyan szavaz majd a Magyarországgal szembeni túlzottdeficit-eljárás megszüntetéséről, azt mondta: konstruktívan próbál szavazni, de még nem látja a számokat és az elemzést.

Andor László szerint a döntéssel körüli új fejleményekről február második felében lehet majd beszélni.

A biztos beszélt arról is, hogy a válság által leginkább érintett dél-európai országokból van elvándorlás, ám ez egyben csökkenti is a munkanélküliséget. Hozzátette: az arab tavasz csak minimális bevándorlást hozott az unióba.

A teljes Arénát meghallgathatja, ha ide kattint.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
Hogyan és melyik AI-projektbe vágj bele? Erről lesz szó egy teljes napon át!

Hogyan és melyik AI-projektbe vágj bele? Erről lesz szó egy teljes napon át!

Milyen változásokat hoz az AI az üzlet számára az egyes szektorokban és területeken, és hogyan vágjunk bele az AI-projektekbe?  Egy teljes konferencianapon keresztül ezzal foglalkozunk az AI in Business c. rendezvényünkön április 23-án. Mellébeszélés helyett üzleti stratégiákat, valós megoldásokat és use case-eket mutatnak be a témát ismerő tanácsadók, IT-beszállítók, és azok a nagyvállalati vezetők, akik már aktívan keresik vagy már meg is találták az AI-ban rejlő üzleti lehetőségeket. 7 szekció, több mint 40 előadó egy helyen!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×