Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Csak nyolcan kaptak kegyelmet tavaly

Tavaly összesen 556-an kértek kegyelmet, de csak 8 ember számára született pozitív döntés. Az elmúlt 11 év statisztikái alapján a kegyelmi kérvények elutasításának aránya és száma csak 2010-ben volt ennél alacsonyabb - derül ki a kormány honlapjára csütörtökön felkerült dokumentumból.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) kegyelmi osztálya által 2002. január 1. és 2012. december 31. között befejezett ügyekről készített összesítés szerint az elmúlt 11 évben összesen 11 613-an kértek kegyelmet, és 243 embernek kegyelmeztek meg.

A kegyelmezési arány 2010-ben volt a legalacsonyabb, mindössze 0,57 százalék, amikor 871 kérelmező közül összesen 5-en kaptak kegyelmet. A tavalyi kegyelmezési arány 1,44 százalékos, amely így az elmúlt 11 év második legalacsonyabb értékének számít.

Kevés volt 2012-ben a kegyelmi kérvény is, az elmúlt 11 évben tavaly nyújtották be a legkevesebb kérvényt.

A legtöbb kegyelmi kérelmet, 1378-at 2007-ben nyújtották be. 2008-ban viszont már csak 799-en folyamodtak kegyelemért, s közülük 27-en meg is kapták azt. Ezzel 2008-ban volt a legmagasabb a kegyelmi kérelmek elfogadásának aránya, 3,38 százalék. Az elmúlt 5 évben viszont már tartósan 1000 alatt van a kérvények száma.

Büntetőeljárásuk halasztásáért, illetve félbeszakításáért tavaly 114-en nyújtottak be kérelmet. Ezek közül 103-at utasítottak el, 11 ember kérelmét hagyták jóvá.

A bűnügyi költség és rendbírság elengedése, mérséklésének ügyében viszont az esetek csaknem negyedében született pozitív döntés. A 706 kérelemből 534-et utasítottak el, 90 esetben teljesen, 82 esetben pedig részben helyt adtak a kérelemnek.

Címlapról ajánljuk
Több milliárdnyi régi pénzt őriznek a németek, nem véletlenül

Több milliárdnyi régi pénzt őriznek a németek, nem véletlenül

Még mindig kinn van több milliárd márka az embereknél, és a Bundesbank továbbra sem válogatós, legalábbis ami a forgalomból huszonnégy évvel ezelőtt az euró által kiszorított német márka becserélését illeti. Munka akad bőven, a „régi pénz” jelentős részét a németek különböző okokból még mindig őrzik.

Szembeszállnak Donald Trumppal az EU vezető országai

Közös nyilatkozatban figyelmeztetett az eszkaláció veszélyére vasárnap az a nyolc európai ország, amely ellenzi, hogy az Egyesült Államok annektálja Grönlandot, s amelyekkel szemben Donald Trump amerikai elnök februártól 10 százalékos vámot helyezett kilátásba.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×