Az InfoRádió úgy tudja: a jövő év elejétől lép életbe az a szabályozás, amely a szakorvosjelöltek egységes szakmai felügyeletét részletezi. A kormany.hu-ra felkerülő miniszteri rendelettervezet szerint a kórházaknak rögzíteniük kell az ügyeleti, vagy a készenléti szolgálat rendjét; a szolgálatot ellátók létszámát, szakmai összetételét, a feladatokat, azok átadásának-átvételének módját; az ügyeleti naplóra vonatkozó rendelkezéseket, valamint az ügyeletben lévő szakorvos jelöltek felügyeletének típusát, módját.
A felügyelet egyik típusa a személyes jelenlét mellett végzett szakmai kontroll, amely azt jelenti, hogy a rezidens csak az adott szakterületnek megfelelő szakvizsgával rendelkező szakorvos személyes jelenlétével végezhet ügyeleti tevékenységet. A telefonos elérhetőség melletti felügyelet esetén a felügyeleti tevékenység az adott szakterületnek megfelelő szakvizsgával rendelkező szakorvos folyamatos telefonos rendelkezésre állásával, telefonos konzultáció lehetőségének biztosításával is megoldható.
A rezidensi felügyelet harmadik típusa pedig az úgynevezett behívásos rendszer keretében megvalósított felügyelet. E szerint az adott szakterületnek megfelelő szakvizsgával rendelkező szakorvosnak folyamatos rendelkezésre állása a telefonos konzultáció biztosításán túlmenően azt jelenti, hogy szükség esetén maximum négy órán belül személyesen is meg tudjon jelenni.
Papp Magor, a Magyar Rezidensszövetség elnöke maga is részt vett az új szabályozás kialakításában, szerinte megfelelő és szükséges az új rendelet.
A rendelettervezet megalkotását Szabó Máté ombudsman korábbi állásfoglalása indokolta. Az Alapvető Jogok Biztosa még 2011-ben indított hivatalból vizsgálatot amiatt, hogy a budapesti Szent János kórházban 2010 szilveszterén egy kezdő rezidensnek egyedül kellett dolgoznia az idegsebészet ügyeletén.
Nem sokkal később a Magyar Rezidens Szövetség akkori alelnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy az altató szakorvosjelöltek tíz százaléka ügyel úgy Magyarországon, hogy nincs elérhető intenzíves szakorvos a kórházban, ezért a rezidensek gyakran kerülnek olyan helyzetbe, hogy életveszélyes állapotban lévő beteget egyedül kell ellátniuk.
Három megyére adtak ki viharjelzést - ítéletidővel ront ránk a hidegfront