Lázár János az 59. Vásárhelyi Õszi Tárlat megnyitóján egyebek mellett elmondta: 2013. október 23-án adják át a felújított Zeneakadémiát, a kormány hamarosan döntést hoz arról, hogy a műemléképület mintegy 15 milliárd forintos rekonstrukcióját további 2 milliárd forinttal támogatja.
Csökken a háztartások terhe a közszolgáltatásokat érintő ügyekben, és egyszerűsödik az ügyfelek dolga a Magyary-program részeként a közelmúltban hatályba lépett intézkedéseknek köszönhetően - közölte a közigazgatási tárca parlamenti államtitkára. Rétvári Bence kiemelte, hogy a gáz és áram fogyasztásmérők átírásának könnyebbé tétele önmagában 200 millió forintos megtakarítást jelenthet a felhasználóknak.
Megérti a tanárok csalódottságát a béremelés lehetséges csúszása miatt a Fidesz - közölte a kormánypárt szóvivője. Selmeczi Gabriella hozzátette: az erről szóló döntés még nem végleges, így nem biztos, hogy valóban 4 hónapot késik a bérfejlesztés.
Mintegy ezer milliárd forint átrendezésére készített javaslatot a jövő évi költségvetésen belül az LMP. Scheiring Gábor, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője közölte: számításaik szerint a kormány rossz döntései eddig majdnem 3 ezer milliárd forintba kerültek az embereknek.
Az alkotmánybíróságtól kéri a korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről szóló törvény vizsgálatát az alapvető jogok biztosa. Szabó Máté szerint ellentétes a jogállamiság elvével az, hogy a nyugdíjakra közterhet rónak ki, illetve hogy megszüntetik a nyugellátás folyósítását annak, aki bejelentés nélkül, feketén dolgozik.
A nyitottság és a jövőorientáltság jegyében változik a Kúria - közölte a legfelsőbb bírói fórum elnöke. Darák Péter az elmúlt háromnegyed év legfontosabb újításáról szólva hangsúlyozta: már nem csak egyedi ügyekben született döntések, hanem a leendő jogviták elméleti hátterének tisztázása is fontos feladat.
Átfejtették a gázolajat a Dunaföldvárnál zátonyra futott szerb hajó tartályából, nem került üzemanyag a folyóba. A katasztrófavédelem büntetőeljárást kezdeményezett a hajó kapitánya és személyzete ellen a vízi közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény gyanúja miatt.
Nem tart az euróövezeti infláció gyorsulásától az Európai Központi Bank. Jörg Asmussen, a pénzintézet igazgatótanácsának német tagja a Bild am Sonntag című német lapnak azt mondta: az EKB jövőre 2 százalék alá csökkenő térségi inflációval számol, ezen a bank lazább pénzügypolitikája és esetleges dél-európai állampapír-vásárlásai sem változtatnak.
Jól haladnak a tárgyalások Görögországgal - közlte a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója. Christine Lagarde emlékeztetett arra: a hitelező IMF, Európai Bizottság és Európai Központi Bank képviselői ezekben a hetekben vizsgálják Görögországban, hogy átutalható-e Athénnak a második, 130 milliárd eurós nemzetközi mentőprogram következő részlete.
Spanyolország több városában tüntettek a kormány megszorító intézkedései ellen. Csak Madridban mintegy 60 ezren vonultak az utcára. A szakszervezetek azt követelik a kormánytól, hogy írjon ki népszavazást a megszorításokról, máskülönben általános sztrájkot hirdetnek novemberben.
Felülvizsgálná az Európai Unióból Nagy-Britanniába érkezők szabad beutazását a kormányzó brit konzervatív párt. Theresa May belügyminiszter a Sunday Times című lapnak azt mondta: az uniós bővítés és az akadálytalan utazási szabadság nagyarányú gazdasági migrációt eredményezhet. David Cameron miniszterelnök később közölte: egyetért a kezdeményezéssel.
A római Szent Péter téren bemutatott misével nyitotta meg a világ püspökeinek zsinatát XVI. Benedek pápa. Az október 28-áig tartó 13. rendes püspöki szinódus témája az új evangelizáció a keresztény hit továbbadására. A katolikus egyházfő szentbeszédében egyebek között a házasság felbonthatatlanságáról szólt, hangsúlyozva hogy ennek az intézménynek a válsága összefügg a hit válságával.






