Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Martonyi: Aktív köztársasági elnök lesz Áder János

Áder János köztársasági elnök aktív szerepet kíván betölteni Magyarország külpolitikájának alakításában, amit a Külügyminisztérium támogat - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Martonyi János külügyminiszter, aki a görög helyzetről is beszélt.

Minden feltétel adott, hogy a köztársasági elnök aktív, dinamikus szerepet töltsön be a külkapcsolatokban. Áder Jánosnak komoly tapasztalatai vannak, hiszen az Országgyűlés elnöke és európai parlamenti képviselő is volt - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Martonyi János.

A külügyminiszter hozzátette: a külügyi tárca eddig mindegyik államfővel együtt tudott működni. A Külügyminisztérium és a Köztársasági Elnöki Hivatal mindig közösen kell, hogy fellépjen, ez alkotmányos követelmény is - szögezte le.

Martonyi János beszélt arról is, hogy Francois Hollande-nak nem lesz nehéz dolga, egyetlen uniós tagállam sem zárja ki, hogy a gazdasági növekedésre is koncentráljanak a megszorítások mellett. Az új francia elnök ugyanis már nem a fiskális paktum újratárgyalásáról, hanem annak egy növekedési paktummal való kiegészítéséről beszél, ezzel pedig egyet lehet érteni. A külügyminiszter úgy véli, valószínűleg ebbe az irányba fognak elindulni a két hét múlva esedékes csúcson az EU vezetői.

A görög választások után kialakult helyzetről szólva úgy fogalmazott: az államcsődnek beláthatatlan következményei lennének, elsősorban a görögök számára. Azt is leszögezte ugyanakkor: a Lisszaboni Szerződés elfogadása óta van lehetőség az EU-ból való kilépésre.

Az Aréna teljes adását meghallgathatja, ha ide kattint.

Hanganyag: Hlavay Richárd

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Kijött a lista: ez most a világ 10 legerősebb hadserege

Kijött a lista: ez most a világ 10 legerősebb hadserege

2025-ben is kiadta azt a listát a Global Firepower (GFP), melyen a világ országait rangsorolják aszerint, hogy különféle számokban kifejezhető mutatók alapján mennyire rendelkeznek ütőképes haderővel. A lista leglátványosabb változása, hogy Kína immáron holtversenyben van az eddig egyértelmű második helyezett Oroszországgal, az orosz harcjármű-állomány pedig az ukrajnai háború miatt alaposan megcsappant. A listát sok kritika éri amiatt, hogy egyáltalán nem veszi figyelembe azokat a számban nem mérhető tényezőket, melyek akár háborúdöntők is lehetnek, ilyen a technológiai színvonal, a képzettség vagy a parancsnoki lánc szervezettsége, mindenesetre egyfajta érdekességként érdemes lehet végigfutni a GFP új összesítésén.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 27. 05:00
×
×
×
×