Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Öngyilkos lett Bartha Ferenc?

Feltehetően öngyilkos lett tihanyi hétvégi házában Bartha Ferenc, a TriGranit Holding elnöke, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke.

Kómár Viktória, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője szerdán az MTI-nek elmondta: hétfőn reggel nyolc órakor érkezett bejelentés a rendőrségre, miszerint Bartha Ferenc 68 éves budapesti lakost tihanyi hétvégi házában holtan találták.

A lefolytatott helyszíni szemle és az eddig beszerzett adatok alapján idegenkezűség gyanúja nem merült fel, a férfi feltehetően önkezűleg, fegyverrel vetett véget életének - tette hozzá a szóvivő.

Az eset kapcsán a Balatonfüredi Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárást indított, melynek során igazságügyi orvos-, illetve fegyverszakértő bevonásával vizsgálják a körülményeket - közölte Kómár Viktória.

A szóvivő az MTI érdeklődésére elmondta, nem tud róla, hogy Bartha Ferenc hagyott volna búcsúlevelet.

Bartha Ferenc vasárnap a tihanyi Bujtor-emléknapon kiállítást nyitott meg a település művelődési házában, Bujtor István szinész, rendező születésének 70. évfordulója alkalmából.

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Kijött a lista: ez most a világ 10 legerősebb hadserege

Kijött a lista: ez most a világ 10 legerősebb hadserege

2025-ben is kiadta azt a listát a Global Firepower (GFP), melyen a világ országait rangsorolják aszerint, hogy különféle számokban kifejezhető mutatók alapján mennyire rendelkeznek ütőképes haderővel. A lista leglátványosabb változása, hogy Kína immáron holtversenyben van az eddig egyértelmű második helyezett Oroszországgal, az orosz harcjármű-állomány pedig az ukrajnai háború miatt alaposan megcsappant. A listát sok kritika éri amiatt, hogy egyáltalán nem veszi figyelembe azokat a számban nem mérhető tényezőket, melyek akár háborúdöntők is lehetnek, ilyen a technológiai színvonal, a képzettség vagy a parancsnoki lánc szervezettsége, mindenesetre egyfajta érdekességként érdemes lehet végigfutni a GFP új összesítésén.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 27. 05:00
×
×
×
×