Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Hoffmann: Magasabb szinten kell teljesíteni az elégséges érettségiért

Az oktatási államtitkár szerint megfontolásra sem méltó az a javaslat, amely ötről háromra csökkentené az érettségi tárgyak számát. Hoffmann Rózsa az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta, hogy a kormányzat az elégséges vizsgához szükséges teljesítményszint emelésére készül, és megerősítette, hogy a gazdasági helyzettől függ, hogy 2013-ban, vagy 2014-ben indul-e el a pedagógus életpálya modell. Annak kudarca azonban katasztrófa lenne.

Az oktatási államtitkár szerinte megfontolásra sem méltó az a javaslat, amely ötről háromra csökkentené az érettségi tárgyak számát. Hoffmann Rózsa az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta, hogy a kormányzat az elégséges vizsgához szükséges teljesítményszint emelésére készül.

Emlékeztetett arra, hogy míg Európában 50 százalék az elégséges szintje, addig Magyarországon 20 - ez pedig nagyon alacsony, nem felel meg a nemzetközi mércének. Ezért fokozatosan meg kell emelni: az államtitkárság tervezet szerint a következő évben 25 százalékra, attól függően, mit szól ehhez a kormány.

Hoffmann Rózsa szerint elképzelhető, hogy a kormány két év halasztást kér, de a változtatás szerinte egyik évről a másikra megvalósítható. Hangsúlyozta azt is, hogy ha a kormány elfogadja a javaslatot, akkor is egy teljes év áll rendelkezésre ahhoz, hogy azok a gyerekek is kicsit komolyabban vegyék a tanulást, akik most pontosan tudják, hogy nagyon kevés erőfeszítéssel is el lehet érni az elégségest az érettségin.

Életpályamodell

A gazdasági helyzettől függ, hogy a pedagógus életpálya modell 2013-ban, vagy 2014-ben indul-e el; a kudarca azonban katasztrófa lenne - jelezte a műsorban az oktatási államtitkár.

"Úgy tűnik, hogy elindultunk fölfelé, javulnak a mutatóink, ezért minden esély megvan arra, hogy 2013 szeptemberében induljon az életpályamodell. Ha nem valósul meg, annak katasztrofális következményei lesznek, mert kihal a pálya - akkor viszont nem lesz iskola és nincs magyar jövő" - fogalmazott Hoffmann Rózsa.

Az oktatási államtitkár hangsúlyozta, hogy a pedagógus életpályamodell megvalósulása nemcsak magasabb fizetést - vagyis milliárdos költségvetési kiadást -, hanem az iskolai élet újraszervezését, a nevelési lehetőségek kibontakozását és a pályán való előrehaladás kiszámíthatóságát is jelenti majd.

Az Aréna műsorát meghallgathatja itt!

Hanganyag: Exterde Tibor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Kijött a lista: ez most a világ 10 legerősebb hadserege

Kijött a lista: ez most a világ 10 legerősebb hadserege

2025-ben is kiadta azt a listát a Global Firepower (GFP), melyen a világ országait rangsorolják aszerint, hogy különféle számokban kifejezhető mutatók alapján mennyire rendelkeznek ütőképes haderővel. A lista leglátványosabb változása, hogy Kína immáron holtversenyben van az eddig egyértelmű második helyezett Oroszországgal, az orosz harcjármű-állomány pedig az ukrajnai háború miatt alaposan megcsappant. A listát sok kritika éri amiatt, hogy egyáltalán nem veszi figyelembe azokat a számban nem mérhető tényezőket, melyek akár háborúdöntők is lehetnek, ilyen a technológiai színvonal, a képzettség vagy a parancsnoki lánc szervezettsége, mindenesetre egyfajta érdekességként érdemes lehet végigfutni a GFP új összesítésén.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 27. 05:00
×
×
×
×