eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Esztergomnak továbbra sincs érvényes költségvetése

Kétórás, indulatos és személyeskedő vita után Tétényi Éva, Esztergom független polgármestere elnapolta a helyi képviselő-testület pénteki ülését, amelyen arról kellett volna dönteni, hogy miből fedezzék a polgármester által törvénytelenség gyanúja miatt alá nem írt költségvetési rendeletben foglalt, 1,1 milliárd forint hiányt; a pénzre az állam által átvett intézmények városi finanszírozása miatt lenne szükség.

A polgármester a vitában többször kijelentette, hiába fogadták el korábban hiánnyal a költségvetést, azt az aljegyző törvényességi észrevétellel látta el, ő pedig nem a megfelelő helyen írta alá. Leszögezte, az államháztartási törvényt sérti, hogy úgy alkotott költségvetést a testület, hogy a hiány forrását nem jelölte meg. Ha a képviselők megjelölik a hiány fedezetét, a rendeletet érvényes módon aláírja - tette hozzá Tétényi Éva.

Steindl Balázs, a helyi Fidesz-frakció vezetője a vita során szintén többször ismertette azt az álláspontját, hogy a polgármesternek nincs joga a testület intézkedéseit felülbírálni. Megemlítette, hogy a tavalyi költségvetési adatszolgáltatás elmaradása miatt már az április normatívát felfüggesztették és költségvetés nélkül az állam a további finanszírozást is befagyaszthatja, illetve érvényes büdzsé nélkül a város működésképtelenné válhat.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×