Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna

A "politikusbűnözés törvényesített formáiról" is szó volt az Országgyűlésben

A mai parlamenti ülésen a Jobbik napirend előtt tiltakozott amiatt, hogy a mentelmi jog a 2014-ben megválasztandó cigány szószólót is védené. Emellett szó volt a szakképzés forrásainak csökkenéséről, a civil szektor küszöbön álló válságáról, Fejér megye agrárgazdálkodásáról, a fogyasztóvédelmi világnapról.

A szocialista Sós Tamás szóvá tette, hogy az egy tanulóra jutó szakképzési hozzájárulás összege 700 ezer forintról 440 ezer forintra csökkent. 6-8 milliárd forinttal kevesebb jut erre a célra, holott már így is csak a cégek két százaléka foglalkozik oktatással.

Cséfalvay Zoltán nemzetgazdasági államtitkár válaszában rámutatott: a 440 ezer forint csak egy átlag, amelynek összege ágazatonként változik; a gépészeknél és az építőiparban például magasabb. Hozzátette: a tanulói szerződések száma 2009 óta 37 ezerről 49 ezerre, a szakképzésre fordított állami támogatás összege pedig 19 milliárd forintról 25,2 milliárd forintra nőtt.

Az LMP-s Szilágyi László kifogásolta, hogy a civil szervezetek támogatása csökkent, az adminisztrációs terheik viszont nőttek. Cséfalvay Zoltán válaszában szemléletváltást sürgetett: szerinte meg kell szüntetni "a pályázatgyártásra szocializált" civil szektor állami függőségét. A kormány azon dolgozik, hogy megteremtse a feltételeket ehhez - fűzte hozzá az államtitkár.

A fideszes L. Simon László egy Fejér megyei agrárszakmai nap eseményeit és tanulságait idézte fel. Méltató szavaival - és azzal, hogy a kis, közepes és nagy vállalatok együttműködése felettébb szükséges - egyetértett a neki válaszoló Budai Gyula vidékfejlesztési államtitkár.

A kereszténydemokrata Spaller Endre a fogyasztóvédelem március 15-i világnapjának apropóján a bankváltás nehézségeire hívta fel a figyelmet. Cséfalvay Zoltán államtitkár erre a konkrét felvetésre nem reagált, ehelyett csokorba gyűjtötte a kormány fogyasztóvédelmi intézkedéseit, és kifejtette, hogy a legjobb fogyasztóvédelem a piaci verseny.

A Jobbikos Novák Előd az országgyűlési törvény tervezetét bírálta. Szerinte a "politikusbűnözést" szolgálja, hogy a képviselők 2014-től továbbra is szavazhatnak egymás helyett a parlamenti bizottságokban, változatlanul "trükközhetnek" a juttatásaikkal, és nem kell büntetésre számítaniuk, ha nem jelennek meg egy vizsgálóbizottság előtt. Kifogásolta, hogy a 2014-ben megválasztandó cigány szószólót is védené a mentelmi jog, amelyet a Jobbik eltörölne. Ezt a kijelentését a kormány nevében Répássy Róbert államtitkár visszautasította.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Lando Norris nyerte a Hungaroringen a Forma–1-es Magyar Nagydíjat

Lando Norris nyerte a Hungaroringen a Forma–1-es Magyar Nagydíjat

Lando Norris csapattársa, Oscar Piastri váltóhiba miatt néhány körrel a befutó előtt a második helyről esett ki. Norris mögött a négyszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője végzett a második helyen, míg a dobogó alsó fokára a vb-pontversenyt vezető Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes fiatal olasz pilótája állhatott fel. Antonelli így 50 pontra növelte előnyét a pontversenyben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×