A családi életre nevelést nem lehet külön tantárgyként, a hittan- vagy erkölcsórák részeként megtanítani a gyerekeknek - fejtette ki véleményét az InfoRádió Aréna című műsorában Herczog Mária.
A szociológus a kötelező óvodai nevelés 3 éves kortól való bevezetésétől sem vár csodát.
Vannak olyan szülők, akik otthon tudnak maradni a gyerekkel, ezért feleslegesnek tartják, hogy az állam ilyen korán beavatkozzon a nevelésbe - mondta a szakértő, aki szerint a családi nevelés rendkívül fontos ebben az életszakaszban.
Herczog Mária hibának tartja azt is, hogy a tankötelezettség korhatárát 16 évre szállították le.
Ha 16 éves korban kilökik a gyerekeket az iskolából, úgy, hogy nem tudnak rendesen írni, olvasni, számolni, nem lesznek számítógép-kezelésre alkalmasak, márpedig ma egy szakembernek, ha nem tudja kezelni készségszinten a számítógépet, elvesztek az esélyei - hangsúlyozta.
Az InfoRádió Arénájában az egyetemi docens kifejtette: bár mára szitokszóvá vált, de valójában az úgynevezett liberális nevelés jó, mert megtanítja a gyereket arra, hogy felelősséget vállaljon magáért és a cselekedeteiért. Herczog Mária úgy fogalmazott: minden politikai erő ezt a célt tűzi ki maga elé.
Inkább az anonim szülés
Az elmúlt napokban is voltak híradások csecsemők kórházi inkubátorban való elhelyezéséről. Ez azonban gyermekbántalmazásnak számít - fejtette ki az InfoRádió Arénájában Herczog Mária.
A gyerek jogainak ellentmond az, hogy valaki ott hagyja őt úgy, hogy megfosztják az identitásához való jogától - tette hozzá a szociológus.
Az egyetemi docens kutatásokra hivatkozva azt is elmondta: bár sokan azt hiszik, hogy az anya hagyja a gyereket az inkubátorban, a legtöbb esetben nem ez a valóság, hanem valószínűleg a lányokat futtató férfiak azok, akik a kórház bejáratánál hagyják az újszülötteket.
A szakember szerint az inkubátorba helyezett gyerekek nem biztonságos körülmények között jönnek a világra, így ennél jobb lenne az úgynevezett anonim szülés is.
Herczog Mária megjegyezte: évente több gyereket hagynak a kórházi osztályokon is, ráadásul ők, szemben az inkubátorban elhelyezett csecsemőkkel, nem örökbe adhatóak.
A szociológus hangsúlyozta: Magyarországon 2005 óta a testi fenyítés minden módja törvényellenes, így például az is, ha a gyerek fenekére csap a szülő, csak ezt nem ismertették meg a lakossággal.
Az Aréna teljes adását meghallgathatja, ha ide kattint.
Hatalmas jégdarabok estek, lecsap Budapestre a szupercella - térkép, riasztások